Faut Márk és Klein Menyhért krónikája 1526-1616; C sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1995)

A krónika magyar fordítása

a város közönségének tudta nélkül élete végéig Napragy püspöknek adták annak kérésére és fenyegetőzésére, de a választó polgároknak tudta és beleegyezése nélkül. Továbbá ebben az 1615-ös évben Napragy Demeter püspök emellett még mintegy 3000 akó bort kapott tizedként. (80 r ) Hanns Schwarz úr kézírása: {Az Úr 1615. évében, február 19-én. 3 és 4 óra között földrengés volt} Bécsben és környékén, {ami olyan sokáig tartott, hogy az ember egy Miatyánkot végigimádkozhatott volna. Ennek a kormányzat változását kell jelentenie. Isten legyen kegyes hozzánk.} Jegyezd meg. Nem szabad itt megfeledkezni Gerg Florhamer úrról, arról a jóakaratú és becsületes férfiúról, aki sok éven át hűséges ispotálygondnok volt, feleségével, Afrával (aki különösen a szegény emberekkel sok jót és szeretetreméltót cselekedett), azután hét éven keresztül gondosan kellett gazdálkodnia a plébánia javaival. Sokkal régebben azonban (80 v ) 9 éven át gondozta és megtartotta a Schiffer-örökösök tekintélyes vagyonát, és Michel Gráfot Wittenbergben taníttatta és nővére gyerekeit a mai napig eltartotta és fáradhatatlanul ellátta, hogy tanuljanak. Amint némelykor megemlékeznek némelyekről, akik azt megérdemlik, sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy nem kevés apával és anyával megtörténik, hogy gonoszabbul hagyják el őket. 1615. március 11-én [meghalt] Fridricus Sch[n]ebelius, tudós férfiú és különösen kitűnő zenész, aki ebben a városban, ha tovább élhetett volna, a templomokban és iskolákban sok jót művelhetett volna. Alig egy negyedévvel ezelőtt költözött feleségével, gyermekével és minden javaival abba a házba, amely azelőtt Michel Traxlé volt. Isten legye hozzá irgalmas. így ragadja el a halál a földről a legjobbakat. (81 r ) {Anno 1615-ben, körülbelül Pünkösd táján elkezdték a várárok kitakarítását. Ebben az évben von Kinsperg úr, von Zintzendorf úr 61 , Kismarton városkapitánya, von Stützing úr és Sopron városa küldöttei, Jacob Steiner városbíró és Johann Dornfeit tanácsos révén még márciusban találkoztak és tanácskoztak egymással, hogy hogyan szálljanak szembe ebben a körzetben az útonállókkal és a gyilkosokkal, akik igen nagy károkat okoznak. 61 Zintzendorf (Zinzendorf) Adam, (1541—?) alsó-ausztriai marsall, korábban Rudolf magyarországi hadjárataiban ezredes.

Next

/
Thumbnails
Contents