Feljegyzési könyv 1492-1543; A sorozat, 3. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)

A forráskiadás elvei

A forráskiadás elvei A soproni Gedenkbuch (Feljegyzési könyv) egy 15—16. századi, döntően németajkú város jogszokásaiba és joggyakorlatába enged bepillantást. A népnyelvi jelleg és a nyelvtörténeti sajátosságok miatt a modern német normától jelentősen eltért a korabeli gyakorlat, amelyben a bevándoroltak nyelvjárása, illetve a szöveg leírójának gyakorlata keveredett a hivatalos kancelláriai nyelvezet elemeivel. Ennek megfelelően a bejegyzések nyelve, írásmódja és formaisága egyaránt forrásértékkel rendelkezik. A forráskiadási gyakorlatban használt megoldások két végletén a paleográfiai hűség átfogó alkalmazását és a teljesen normalizált, sőt modernizált szövegközlést találjuk. A nyelvészek általában az eredeti íráskép lehető legpontosabb visszaadását, míg a történészek az egyszerűsítést, azaz a bizonyos fokú normalizálást tekintik célravezetőnek. A német nyelvterületen napjainkban általában a betűhű, de a kis- és nagybetűket illetően normalizált, modern központozást alkalmazó gyakorlat az elfogadottabb. Magyarországon a második világháború után jó ideig alig jelent meg német nyelvű, középkori és koraújkori forrás kritikai kiadásban. A napvilágot látott hazai kiadványok elsősorban Mollay Károly munkásságához kapcsolódnak, és a jelhű-betűhű átírást követik. Ezen szövegek kritikai közzérétele a nyelvészeti és paleográfiai szempontok lehető legalaposabb figyelembe vételével készült. Mollay Károly szövegkiadási elveit egyik utolsó nagy munkájának, a Sopron Város Történeti Forrásainak első kötetében {Első telekkönyv I Erstes Grundbuch) foglalta össze utoljára: „Irányelvek a soproni német források kiadásához" címmel. Mivel a Gedenkbuch kiadásra történő előkészítése (a kézirat jelentős részének átírása és mutatózása) Mollay Károly utolsó, félbeszakadt munkája volt, ezért a jelen kiadás - néhány módosítástól eltekintve - a fent említett bevezetőben lefektetett kiadási elveket alkalmazza, amelynek főbb pontjait a könnyebb hozzáférhetőség kedvéért az alábbiakban megismételjük: Irányelvek a soproni német források kiadásához A források egyúttal a magyarországi korai új felnémet nyelv emlékei is, ezért betűhíven kell őket kiadni, tekintettel a következő részletekre: 1. Nagybetűk. Forrásaink a nagybetűket a mai gyakorlattól eltérően is használják. Fontosnak tartott szókat, szószerkezetek első szavát (elöljárószó, jelző) nagybetűvel kezdik, de nagybetű állhat szó belsejében is [cZu 'zu'), különösen összetételekben. A tulajdonneveket nem mindig kezdik nagybetűvel. Egyes betűknél gyakran nehezen vagy egyáltalán nem dönthető el, nagybetűvel vagy kisbetűvel van-e dolgunk. Ilyen esetekben a betű viszonylagos nagysága, még inkább az illető kéz gyakorlata az irányadó. 2. Kisbetűk. A kisbetűkből a szóvégi V, valamint az ún. hosszú V latinbetűs átírása egyaránt V; az ún. éles

ßbetűkapcsolaté pedig 'ß'. 3. Diakritikus jelek. A gótikus 'w' fölötti kampó csak a gótikus '«' betűtől való megkülönböztetésül szolgál, átírásuk tehát 'u' ill. 'rí! A magánhangzós értékű 'w fölött gyakran látható két pont: haws 'Haus'. Az a, o

y u fölött gyakran kis e jelenik meg, amelynek