Bírósági Könyv 1423-1531; A sorozat, 2. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2005)

A szövegkiadás elvei (Németh János)

lizált központozást, melynek következtében a mondatjelek többségét töröltük.

1 A kis- és nagybetűk a GB-ben használt basztardában és kurzívában többnyire méretük, s csak ritkán formájuk alapján különböznek. Nem mindig dönthető el egyértelműen, mikor van szó nagybetűről, mikor kisbetűről. A döntés azonban főképpen a család-, és foglalkozásnevek elhatárolásában lényeges lenne. Házi olvasatai és saját olvasataink sok név tekintetében eltérnek. A problémát kiadásunk a következőképpen oldja meg (illetőleg hagyja figyelmen kívül). Az utóneveket (utónév alatt a család- vagy foglalkozás név mellett — német személyek megnevezésében többnyire ezek előtt — álló, az egyes személyeket azonosító nevet értjük, megkereszteltek esetében ez a keresztnév) nagybetűvel kezdjük. Házi az utóneveket attribuáló szavakat vagy család-, vagy foglalkozásnévként mind regesztáiban, mind a mutatóban már interpretálta. Interpretációit (bár a kéziratban az utónevekhez hasonlóan a vezetéknevek gyakran kisbetűvel kezdődnek) itt és a forrásszövegben megtartjuk. Az esetenkénti döntést (amely számos esetben el fog térni Házi értelmezésétől) azonban az Olvasó hozhatja meg, aki a kézirat fotóit megtalálja a www.vein.hu/

germán/forschung internetcímen. Egyéb helyeken Házi kis-, és nagybetűit a földrajzi nevek és mondatkezdések esetében ott változtattuk meg, ahol a kis-, és nagybetűk formai elhatárolhatósága ezt indokolta. Számos egyéb helyen használtak egyes bejegyzők következetesen a szokásostól eltérő, kiemelő betűformát („nagybetűt"). A rokonsági fokokat rendszerint kiemelő betűformával jelölik, hasonlóképpen sok bejegyző ilyen betűkkel kezdi a jogi intézményeket jelölő szavakat (pl. Richter, Burger, Ruegi). Kiadásunk ezeket a szavakat kisbetűvel kezdi.

2 A latin forráskiadási gyakorlattal ellentétben mind a latin nyelvű bejegyzések, mind a német nyelvű bejegyzésekben található latin szavak esetében a betűhűség elvét követtük, a központozás és egybeírás tekintetében is. Ez olyan átírásokat eredményezett, mint p.o. tricesimonono (pl. § 36.), magisterávium (pl. § 499.) vagy reminiscenáe (§ 499.). A GB német nyelvű passzusai (s ezek vannak többségben) tekintetében választott kiadási elvek szemléltetni hivatottak a bejegyzők viszonyát a nyelvhez: hogyan tagoltak szövegeket, elhatároltak-e mondatokat, mit tekintettek egy szónak, milyen elvek szerint használtak betűket. E kérdések eldöntése azért fontos, mert információkat ad t.k. a bejegyzők írásbeliségben való gyakorlottságáról, illetve a nyelvhasználatot (sok esetben a nyelvi reflexiót) érintő általános változásokról. A német birtokos szerkezetek pl. a kora újkortól alakulnak összetett szavakká. Ugyanezen információk a latin szövegrészek esetében is a bejegyző nyelvhez való viszonyára vonatkoznak (sőt nyelvi interferenciákról is szólnak), ezért a betűhűség elvét itt is megtartottuk. A 15—16. században, illetőleg a bírósági könyvben mint szövegtípusban a mondatszerkezet a mai német írásbeliség mondatszerkezeteitől lényegesen eltér. A kiemelő betűfor1 Ez vonatkozik a mondatvégi pontra is. A mondatok meghatározása és modern központozással jelölése önkényes döntés. A kéziratban található interpunkció nem csak az írott nyelv adott bejegyző általi használatáról informál, de a maitól eltérő funkciója is lehet, 1. 3. lábj. 2 A „nagybetű" mint a „kisbetűtől" többnyire formailag is elkülönülő, sajátos szemantikai/szintaktikai funkcióval rendelkező betűk csoportja a GB bejegyzőinek írásában általában nem létezett. A GB-ben található kiemelő betűformák funkciói eltérnek a mai nagybetűkétől, s többnyire nem is rendelhetők hozzájuk egyértelműen funkciók. A nagybetűk kialakulásához 1. Bergmann / Nerius 1998.