"Magyarok maradtunk" 1921-1996; Konferencia a soproni népszavazásról (Sopron, 1996. december 12.) - A Soproni Szemle kiadványai. (Sopron, 1997)
MOLNÁR LÁSZLÓ: Fogarassy László kutatási eredményeinek bemutatása (korreferátum)
Moi. VAR LAS/i o jóval több volt a szomszédnál, amely magával sodorta a magyarságot az első világégés nagy viharába, és amelynek katonái - apáink és nagyapáink - együtt harcoltak vállvetve (Schulter an Schulter) 1914-18. között. Ugyanakkor ez a terület alkalmasnak tűnt arra, hogy a szláv népeknek - amelyeket éppen ezeregyszáz, évvel ezelőtt a magyarság beékelődése választott ketté - összekötő korridora legyen. Mindez egy olyan korszakban történt, amikor a kommunista világnézetet - váratlan nagy diadala - az 1917. évi forradalmat követő nagy eufória után az első vereség is érte: nem növekedett világforradalommá, a világ proletárjai nem egyesültek, hanem a háború utáni győztes és vesztes országokban megoszolva éppen kételkedni kezdtek a világmegváltó eszményben. A korszak kutatása körülményes volt a második világháború után is. Az érintett országok történészei még a saját levéltáraikban is falakba ütköztek. Még nehezebb volt egy olyan magányos, tulajdonképpen nem is szakmabeli történésznek a dolga, aki éppen a tárgyilagosság és a nézetek összevetése céljából - korabeli adatokért fordult a szomszédos országok intézményeihez az 1950-es évek közepétől kezdve. Ez a kutatás sem a szocialista Csehszlovákiában, sem a pártállami Magyarországon, de még a viszonylag liberális, de a problémakör egyes részleteiben érzékenynek, tartózkodónak mondható osztrák tudományos körökben sem talált lelkes fogadtatásra. Kutatásai légkörére jellemző esetként írja le, hogy az 1950-es években átmeneti munkahelyére, a Pozsonyi Egyetem Könyvtár címére a budapesti Széchényi Könyvtárból feljelentő levél érkezett, hogy Fogarassy „betiltott, fasiszta könyveket" kért tanulmányozás céljából. A „buzgalmár" magyar ügyintéző bizony nehéz helyzetbe hozta a korszak jóhiszemű kutatóját. Az 1950-es évek végén egy nem „céhbeli" szerző számára történeti tanulmányainak megjelentetésére szinte egyetlen járható út a pályázatokon való részvétel volt. Fogarassy az MTA Történettudományi Intézet és a Magyar Történelmi Társulat 1959. évi pályázatán először nyert díjat. Az akkori kutatómunka nehézségeire rávilágít, hogy még útlevéllel sem rendelkezett és a magyar főkonzulátus soron kívüli vízum-intézkedésével jutott el Budapestre az ünnepélyes díjkiosztásra. Ezután sorra jelennek meg feldolgozásai. Pályájának jelentős állomása volt 1965. évben a Magyar Történelmi Társulat es a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közös pályázatára beküldött munkája, mellyel megosztott első díjat nyert „A NyugatMagyarországi felkelőharcok és a budaörsi csata története" című, húsz íves. térképpel ellátott monográfiája. A bírálóbizottság szerint: „...a dolgozat az eddig megjelent, sokszor egymásnak ellentmondó kiadványok, vagy idézett levéltári források mellett eddig nem ismert magyar, osztrák és csehszlovák forrásanyag összevetésével teszi pontosabbá a Nyugat-Magyarországi kronológiát. Igen nagy anyagot használ fel, és aprólékosan végigköveti az események fonalát." Egy másik pályázatának lektori véleménye rögzíti 1970-ben: „...kényes témához nyúlt, amelyet az eddigi feldolgozások különböző célzatú, de egymással vetélkedő elfogultsággal, egyoldalúsággal kezeltek... A lektor részére műve már csak azért is kellemes olvasmány, hiszen nem kell minden dátumot, adatot aggályosan kontrollálni."
