"Magyarok maradtunk" 1921-1996; Konferencia a soproni népszavazásról (Sopron, 1996. december 12.) - A Soproni Szemle kiadványai. (Sopron, 1997)

HÁRS JÓZSEF: Idegenforgalom és kultúra a népszavazás utáni Sopronban (korreferátum)

A művészetek többi ága nehezebben ébredt, s megmozdulásai sem vonzottak akkora tömegeket. Mégsem lehet meg nem emlékezni - legalább utalásszerűén tevékenységükről és hátterükről. A téli hónapok rajziskola és kiállítások nélkül, a nyarat Brennbergben vagy az Ikva füzesei közt festegető művésztelepi vendégek nélkül elképzelhetetlenek voltak. A fotóamatőrök nemzetközi seregszemléire messze földről jöttek a fekete-fehér művészet rajongói. A soproni fényképészek viszont a világ legelőkelőbb szalonjaiban értek el helyezéseket, s a világranglista élcsapatában szerepeltek. A mozik jó bemutatói sztárokat késztettek személyes fellépésekre, s filmgyártókat itteni forgatásokra. Nagy volt a vendégjárás az Irodalmi Kör házatáján is. Nekik is volt mire alapozniuk. Diákok könyvkiadása, folyóirata, műkedvelők Ady-estje a színházban, német anyanyelvű diáklányok értékes díjazása országos Petőfi-szavalóversenyen a címszavak ebben a felsorolásban. Csak mellesleg: a tanulók fejenként 50 verset tudtak kívülről! Ez volt az irodalom háttere. Talán lehetett volna szélesebb ez az alap, híre nagyobb hatású, messzebbre mutató? Berecz Dezső a húszas években szervező munkájának még csak az elején, íróink legnagyobbja, Becht Rezső, akkor jobbára csak német nyelvű írásokat publikált. Igen, ez is lényeges. A kétnyelvűség, a kétféle kultúra egy időben való művelése. Már nem annyira meghatározóan, mint néhány évtizeddel korábban, mégis jellemzően. (Leginkább a színházi idény arányaiban mutatkozott ez meg, egyre inkább a magyar társulatok javára.) Mi különböztette meg a művelt sopronit a pángermán tanokat vallótól vagy a magyarkodóktól? S hogyan tudott magyar lenni, miközben németül beszélt, sőt gondolkodott? Csak abból nyertük volna energiánkat a húszas, harmincas évek bízvást aranykornak nevezhető felvirágzásához, hogy meg akartuk mutatni: környékét vesztett városunk is tud értékeket ápolni, sőt teremteni? Túl minden nemzetiségi vagy gazdasági vitán, mi volt a közös, ami valamennyiünket éltetett falaink között? A választ szerintem legjobban Printz Ferenc polgármester-helyettes, a Soproni Városszépítő Egyesület egykori elnöke fogalmazta meg. Az 1920-ban meghalt szerző versikéjét az Oedenburger zeitung 1925-ben közölte. így hangzik: Vagyis: Schaffen wir für unsre Städte, Unsre Stadt - sei unsre Welt. Jeder sei ein Theil der Kette, Die das große Ganze hält. Dolgozunk a városunknak, Városunk a földgolyó. Részeként a hosszú sornak, Az egyén is alkotó.