Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
450. (I. 76.) Pethene a maga és mások személyében a jelen törvényszéki ülés második napján a jegyző szállásán eltiltotta azt a pert, amelyet Pécsy (Peczy) Imre indított ellene, mint alperes ellen. Megyei Törvényszék (Sedes iudiciaria) (1581.) augusztus 7. (f. II. p. fest. Transfigurationis Domini), Újkér 451. (I. 77.) Dóczy Simon szolgabíró Karré Ilona asszonynak, Laky Gergely házastársának és Karré Katalin asszonynak, Csay (Chay) György házastársának a kérelmére a Mária Magdolna ünnepe előtti pénteken (július 21én) intette Filep, másképpen Baszthy (Philep, aliter Baztj) Pétert, akit személye szerint megtalált Alsóbasztifalu (Also Baztiffalw) possessióban lévő házában. 452. (I. 77.) [Dóczy Simon] szolgabíró Chemel Tamás kérésére a Szent Anna ünnepe utáni csütörtökön (július 27-én) idézte Csáby (Chaby) Klára asszonyt, néhai Vathay Lőrinc özvegyét és fiát, Vathay Pált jobbágyuk, a Röjtök (Reyteok) possessióban fekvő birtokrészükön lakó Egyed Péter által; az idézettek tartoznak előállítani egy másik jobbágyukat, az ugyanott lakó Kis, másképpen Kerthay Pétert. 453. (I. 77.) [Dóczy Simon] szolgabíró gyalókai Kozma Miklósnak, valamint az egyébként Süttörön (Sheotheor), most azonban Alsóbasztifaluban lakó Farkas Ferencnek a kérelmére idézte szarvaskendi Sibrik (Sybryk de Zarwaskend) Istvánt, mint Tarnóczy (Tharnoczy) Erzsébet (generosa) leányasszonynak a törvényes gyámját — a nevezett leány apja néhai Tarnóczy János (egregius) volt, anyja pedig néhai Orsolya asszony —; az idézés a leány officialisa, Szalay Pál (providus) által történt a Sopron vármegyei Salamonfalva (Salamonffalwa) és Und (Wndt) possessiók helyszínén, a Mária Magdolna ünnepe előtti napon (július 21-én). Az idézett fél egyebek mellett a nevezett officiálist is tartozik előállítani. 454. (I. 77.) [Dóczy Simon] szolgabíró Baszthy (Bazthj) Krisztina asszonynak, néhai alsóbasztifalvai Lánczy Tamás özvegyének a megkeresésére idézte Giczy (Gyczy) Ferencet. Az idézés időpontját még meg kell tudni. 455. (I. 77.) Mesterházy Boldizsár szolgabíró Döbörhegyi (de Deberhegye) Ambrus megkeresésére intette Fintha (Fyntha) Andrást. Az intés