Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)

Szerkesztői előszó (Turbuly Éva)

változások a tisztikarban , majd a más megyéktől érkezett levelek közzététele, a válaszok megfogalmazása. Az esetlegesen a közgyűlésen tárgyalt peres ügyek után került sor a nemesítő oklevelek publikálására, a felmerülő tiltakozások, kérelmek, panaszok, magánszemélyek által jegyzőkönyveztetni kívánt nyilatkozatok bejegyzésére. A vármegye közigazgatási tevékenysége rendkívül sokszínű volt. Beszedte az országos és helyi adókat, nemesi felkeléssel védte saját területét, ingyenmunkával, élelemiszerrel, gabonával járult hozzá a végvárak erődítéséhez, a bennük állomásozó katonaság ellátásához. Fenttartotta területén a közrendet, szabályozta az árakat és mértékeket, javíttatta az utakat és hidakat. Élénk jogszabályalkotó tevékenységet folytatott — többek között olyan nagy fontosságú kérdésekben, mint a jobbágyok szabad költözése, az egyes tisztviselők bíráskodási hatásköre, a törvénykezési szünetek elrendelése. A vármegye törvénykezési és bíráskodási hatásköre szorosan összefonódott. Ugyanaz a szervezet, ugyanazok a személyek látták el mindkét feladatot. A polgári perekben többnyire vagyoni és személyi kérdésekben döntöttek. Ide tartoztak a rágalmazások, testi és becsületsértések, hatalmaskodások is. Büntető ügyekben a területén elkövetett bűnügyek elsőfokú bírósága volt, kivéve azokat, amelyek az úriszékek hatáskörébe tartoztak. Határ és osztály vitákban döntés helyett gyakran csupán az eltérő vélemények, az esetleges megegyezés rögzítését, írásba foglalását várták a törvényszéktől. A megyei nemesség viszonylag szűk köréből kerültek ki vezető tisztségviselői, akik közül a főispán, többnyire a területén legnagyobb birtokokkal rendelkező mágnás, esetleg főpap királyi kinevezéssel a központi hatalmat képviselte. Az alispán, vagy alispánok, a jegyző, a szolgabírák alkották azt a szűkebb kört, amely előkészítette és végrehajtotta a közgyűlés határozatait. Közülük a jegyzőt alkalmazták, a többi officiálist meghatározott időre választották, bár gyakori volt mandátumuk meghosszabbítása. A 17. század elejétől vált egyre fontosabb tényezővé a főadószedő, mint a megyei vagyon kezelője, az adóügyek legfőbb szakértője. Korábban minden egyes kivetéskor jutalék ellenében mást és mást bíztak meg a beszedéssel. A szolgabírák segítője volt az esküdt, akiknek bírótársi funkcióját éppen korszakunkban osztották meg, külön választva meg a törvényszéki esküdteket, a későbbi táblabírákat a megye jómódú, birtokos nemesei közül. A vármegyei nemesség számára az egyik fontos előmeneteli lehetőséget kínálta a hivatali szolgálat, amely korszakunkban — különösen a rosszul fizetett, nagy terheket és felelősséget viselő szolgabírák esetén — kényszert is jelenthetett. Szigorúan megbüntették azokat, akik nem akarták vállalni a terhes "megtiszteltetést". A törvényszéki esküdtek esetében tapasztaltam még hasonló vonakodást. A másik út a főnemesi szolgálatba állás, szervitorság volt, amelynek lehetőségei és jelentősége a nagybirtokokban gazdag Nyugat-Dunántúlon, így Sopron megyében is nagyobb volt az átlagosnál. Elég itt Vasban a Batthyányokra, Zalában a Bánffyakra, Zrínyiekre Sopronban a Nádasdyakra utalni, akik Vasban is hatalmas uradalmakat birtokoltak. A két szolgálat összefonódása gyakori és természetes jelenség volt.