Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)

Regeszták

233. (I. 37.) Tulok, másképpen Tömördy (Thwlok aliter Theomeordy) Demeter, aki Damonyán lakik, a Szent Vid és Modeszt ünnepe előtti hétfőn (június 13-án), Újkéren eltiltotta a szintén Damonyán lakó Tahy (Thahy) Lászlót egy Damonya possessio határában fekvő, 20 hold nagyságú szántóföldnek az eladásától és bármilyen más módon való elidegenítésétől, többek között azon okból, hogy a mondott föld megvételére szomszédság címén elsősorban ő jogosult. 234. (I. 37.) Simaházai Terestyén László a Szentháromság vasárnap utáni kedden (május 31-én), Újkéren, azaz Sopron vármegye törvényszéki ülésének az idején és helyszínén eltiltotta felsőszopori Alföldy (Alffeoldy de Feolsseozopor) Benedeket a Simaháza possessio határában fekvő birtokrészek haszonvételeinek az élésétől. Ezek miatt a birtokrészek miatt a nevezettek már sokat pereskedtek részint a vármegye törvényszéke, részint pedig őfelsége törvényszéke előtt, de végül némely jámbor emberek közbenjárására megállapodást kötöttek egymással, oly módon és feltételekkel, hogy Terestyén László átad két puszta telket 36 hold szántófölddel együtt Alföldy Benedeknek, aki viszont ennek fejében átadja Terestyén Lászlónak mindazokat a nyugtákat, amelyek pereskedésük idején keletkeztek. Alföldy Benedek azonban mind mostanáig elmulasztotta teljesíteni a megállapodásnak ezt az őt illető részét: ezért tiltja el Terestyén László őt a birtokrészek elfoglalásától, valamint az azokhoz tartozó összes szántóföld, kaszáló rét, vetés és egyéb haszonvétel élésétől. 235. (I. 37.) Beleznay István eltiltja Szentlászlay (Zentlazlay) Istvánt, Rajky Györgyöt, Sőber Bálintot, Bagody Miklós gyermekeit, továbbá Sőber Miklóst, Szép (Zep) Gáspárt és leányait: Szép Katalint, Szép Ilonát, Szép Borbálát és Szép Annát, valamint mindenki mást is attól, hogy birtokosztály alá bocsássák, bírói zár alá vétessék vagy éljék azt a házat és nemesi kúriát, amely Márta asszonyé, néhai Tahy Bernát özvegyéé volt és amely Sajtoskál (Saythoskal) possessióban van. 236. (I. 37.) Mesterházy Boldizsár szolgabíró vörsi Pálffy (Palffy de Weors) Istvánnak a kérelmére Újkéren, a Szent Vid és Modeszt ünnepe előtti hétfőn (június 13-án), tudniillik a törvényszék helyszínén és idején két ügy miatt is idézte a "emélye szerint megtalált Cziráky Mátyást. Megyegyules (Congregatio) (1580.) június 27. (in fest. Ladislai regis), Szentmiklós (Zenthmyklos)

Next

/
Thumbnails
Contents