Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
161. (I. 20.) A közgyűlés intézkedett a kiállítandó csapatok tisztjeinek a személye felől is. Eszerint a főurak maguk lesznek lovas és gyalogos katonáik kapitányai, a birtokos nemesek és az általuk állítandó gyalogosok, illetve az egytelkes nemesek parancsnoka és vezére pedig Fintha (Fyntha) András lesz. A Rábaköz lakosai a következő közgyűlésen fogják megválasztani kapitányaikat. 162. (I. 20-21.) A vármegye közönsége elrendelte, hogy a jövő szerdán (január 13-án) az összes kiállítandó lovas és gyalogos katona jelenjék meg Keresztúrban. A meg nem jelenőket 12 forint összegű büntetésben kell elmarasztalni. — Határozott a vármegye a főurak birtokain lakó és a kivonulást megtagadó jobbágyok megbüntetéséről is: ezek nevét az alispán tudja meg a jegyzékből és ő értesítse a parancsnokaikat és tiszttartóikat is, akik majd behajtják rajtuk a 12 forint összegű büntetést. Az így beszedett büntetéspénzek fele az alispáné lesz, a másik felét pedig a vármegye szükségére kell fordítani. 163. (I. 21.) A csornai prépost úr protestációt terjesztett a vármegye közönsége elé, amely szerint Megyery Imre a közgyűlésen a következőket mondotta: a prépost úgy viseli magát, hogy meg fogják verni. 31 164. (I. 21-24.) Az alispán úr, valamint Sennyey Ferenc, Potyondy István, Tatay István, a két Vághy György, Derecskéi (de Dereske) Demeter deák és Sárándy László a következő, az alispán úr által írásban is ide csatolt jelentést terjesztette a vármegye közönsége elé. 32 A jelentés elmondja, hogy egy korábban Cirákon tartott gyűlésen többen panaszt terjesztettek elő valamely malmok miatt — főleg Viczay György, aki szerint Szelestey Ferenc Mihályiban egy új malmot épített Ládonyi Miklós számára, de mások is a Rábaközből, ahol mind a Külsőrábán, mind pedig a Belsőrábán új malmok épültek —; e panaszokat a vármegye közönsége meghallgatta és elrendelte a malmok vizsgálatát. 33 E rendelkezésnek Ostffy Jakab, Sopron vármegye alispánja a kijelölt határnapon eleget is tett, jóllehet a melléje rendelt személyek közül hiányzott Niczky Boldizsár és Cziráky Mátyás (a Rábán malmot tartó molnármesterek közül a jelentés név szerint is megemlíti Császár Gergelyt). A vizsgálat az alábbiak szerint zajlott le: — Beledben Török István és a csornai prépost malmát leromlott állapotban találták; — ugyancsak Beledben Sennyey István Újmalom nevű malmáról megállapították, hogy nagyon felvitték és ezért lejjebb kell vontatni. A malom egyébként régi helyen van, amit Sennyey úr egy, a sárvári tárházban lévő oklevéllel is tud bizonyítani; — Viczay György malmát megvizsgálva és megmérve úgy tapasztalták, hogy holt víz van alatta, amely ártalmas; — Mihályiban először Ládonyi Miklós malmát vizsgálták meg és úgy találták, hogy új helyen van és sokkal feljebb a Viczay-féle malomnál;