Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
megvallotta, hogy zálog címén birtokolja azt a két hold földet, A zálogba adó tiltása sem bír semmilyen jelentőséggel; az alperes viszont köteles bebizonyítani az általa hivatkozott feltételeket. Bornemissza János visszaadta a szántóföldeket és felvette a 4 forintot. — MindeiTŐl meg kell írni a levelet. 221 921. (I. 195-196.) Mesterházy Boldizsár szolgabíró a következő jelentést terjesztette a törvényszék színe elé: a Szent Orsolya ünnepe utáni vasárnapon (október 23-án) a határozatban foglaltaknak megfelelően Gondár Gergely kérelmére kiment Viszlóbük (Wyzlo Bywk) helyszínére esküdtjével, Balogh Gáspárral, valamint Ferenc deákkal együtt, hogy behajtsanak valamely esedékessé vált adósságot Gerencsér (Gerencher) Jánostól, s amidőn az egyik lovát 6 forintra becsülték, akkor ezen Gerencsér János haragból azt mondta neki, hogy legyen szolgabíró vagy akárki, "bestye kurva fia legyek, ha a lovat innét elviszitek". Gondár Gergely a végrehajtás megháborítása miatt ítéletet kér Gerencsér János ellen. A törvényszék elmarasztalta Gerencsér Jánost a visszaűzés vétkében és Mesterházy Boldizsár még ugyanezen a napon idézte is a nevezettet. — Gondár Gergely 30 dénárt fizetett. 922. (I. 196.) Pataky (Pataky) prokurátor Viczay Istvánnak, valamint néhai Viczay György özvegyének és fiának, Viczay Józsának a személyében a következőket adta elő: a legutóbb Lózson, Szent Lukács ünnepén (október 18-án) tartott vásáron ezen Viczay István letartóztatott két oláh (walachus) embert, mint török kémet. 222 Megyei Törvényszék (Sedes iudiciaria) (1586.) november 2. (f. ÍV. p.fest. Omnium Sanctorum), Németi 923. (I. 196.) A törvényszék a következő statútumot alkotta: idegenek, tudniillik a török birodalomból való emberek az alispán úr tudta és engedelme nélkül nem léphetnek be portékáikkal kereskedés okáért ebbe a vármegyébe. Ha pedig lennének olyan kereskedők, akik már ezeken a részeken tartózkodnak, akkor ők keressék meg az alispán urat, aki majd kiadja számukra a bizonyságlevelet. A statútum ellen vétőket portékáik elkobzásával kell büntetni.