Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
asszonynak 7 forinttal is, jóllehet az előző esztendőben megígérte, hogy egy forinttal felülfizetve adja meg a tartozását. Végül azt is megígérte, hogy a nevezett leány eltartására minden esztendőben adni fog három köböl búzát, azonban ezt az ígéretét sem teljesítette. Deák János Pongrácz Ferencnek a személyében azt válaszolja erre, hogy a nevezett az elhunyt testvérének a jószágait évi 15 és fél forint összegért, zálog címén birtokolja, sőt, birtokolta már két esztendővel fivérének a halála előtt is, s ezt kész bizonyítani. Ami pedig a készpénz-tartozást és a búzával kapcsolatos ígéretét illeti, a vádakat tagadja és követeli, hogy a felperesek esküdjenek meg. A felperesek kijelentik, hogy Potyondy Demeter és Potyondy Gáspár esküdtekkel bizonyítják majd az igazukat. A törvényszék azt az ítéletet hozta, hogy mindkét dologban a következő törvényszéki ülésen történjék meg a bizonyítás. — A felek 100 forint büntetés terhe alatt kiegyeztek egymással. 585. (I. 111.) Bencsik (Benchyk) Ambrus az alispán úr személyében a következőket terjeszti elő Katalin asszony, néhai Pongrácz János özvegye ellen: a nevezett asszonynak két férje volt, amiképpen most... 127 586. (I. 111.) Erzsébet asszony, Nagy Miklós (providus) özvegye... 128 587. (I. 111.) Demeter deák felsőpásztori Bornemissza Mihálynak, valamint a jelenleg Mórichidán (Moryczhyda) lakó dobori Dobor (Dobor de eadem) Jánosnak a személyében a győri egyház káptalana által kiadott zálogot valló levélben foglaltaknak megfelelően inti Vincze (Wyncze) Orbánt, hogy vegye fel a 20 forint összeget és bocsássa vissza a nevezetteknek a Csanakon (Chanak) lévő nemesi kúriát összes tartozékaival együtt (és a Meggyes nevű szántóföldeket). 129 Kelemen deák a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel Vincze Orbán személyében kéri, hogy a törvényszék adja ki a zálogot valló levél másolatát, s letette az ezért fizetendő 10 dénárt. Vincze Orbán egyébként nem vette fel a 20 forintot, hanem a törvény kezében hagyta azt. 588. (I. 111.) Tatay Sára asszony, Vörös Ferenc házastársa és Ilona asszony, Végh (Wegy) Ambrus házastársa, valamint Katalin asszony, Szabó György házastársa a törvényszék színe előtt felvette a 12 forintot — személyenként 4-4 forintot —, s összes haszonvételeivel együtt visszaadta Tatay Ilona asszonynak, néhai Tatay Benedek leányának, egyébként pedig néhai Török János özvegyének nevezett édesapja nemesi kúriáját.