Dominkovits Péter - Kelemen István (szerk.): A Széchenyi család nagycenki levéltárának iratai 1678-1944 (Sopron, 2017)

Kelemen István: Források a levéltár történetéhez

Állami Levéltárba.” Mint koronatanú had tegyem hozzá: Kirkovics József nagycenki földműves és István fia támogatásával. Ennek most harminc esztendeje. Dévaványa 1976. február 14. [sk. aláírás] Dr. Bereczki Imre ny. középisk. tanár [Gépelt; 4 számozott oldal] 2. Csatkai Endre levele Fügedi Erik miniszteri biztoshoz, 1947. augusztus 26. SOM, Ikt. Ügyv. ir. 251/1947 Sopron, 1947. VIII. 26. Mélyen Tisztelt Miniszteri Biztos Ur! Még 1946 nyarán kint jártam Nagycenken és akkor láttam az ottani plébánia egyik kamrájában a Széchenyi kastélyból elhozott iratok óriási halmát. Szántó dr. esperesnek mondtam, hogy ebben a ha­lomban vajmi kevés az értékes. Nagyon kért, hogy szabadítsam meg a nyűgtől, mert hiszen nála is helyszűke van. Akkor azt mondtam, hogy ha időm engedi, alkalommal átnézem és kiválogatom a használ­ható anyagot. 1947 májusában a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága nevében rendőrtisztek a halmot teherkocsira rakták és behozták mindenestől ide az akkor épen (!) épülő múzeumba. Mivel máshová nem lehetett tárolni, az egyik raktárhelyiségbe szórták le az anyagot, amelyben egyébként sok irás közt szakadt ruhadarabok és szemét is akadt, mint ahogy az egész gyűjtemény alighanem a kastély romjainak összesöpréséből állott össze. Ugyanazon a napon, amikor az autót kirakták, megjelent a múzeumban Csóka Lajos dr. min. tanácsos ur és mondta, hogy Fügedy (!) Erik miniszteri biztos ur a legközelebbi napokban személyesen is eljön és intézkedik, mi tör­ténjék tehát a szállítmánnyal. Valószínűleg bizottság nézi át és dönt róla, mert hiszen igy sem maradhat, sem pedig a múzeumban helyet nem foglalhat. Közben több hónap elmúlt; a muzeum rendezése be­fejeződött, a megnyitás megtörtén (!), az üzem megindult, azonban a nagycenki irományokról döntés nem történt és a biztosságtól senki 55

Next

/
Thumbnails
Contents