Bank Barbara: Sopron 1956 - Sopron város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt (Sopron, 2017)
Függelék. A megtorlásban érintettek személyi adattára
Szy Ferenc Dénes (Lacknebach, 1923. augusztus 22. - Kanada, 2014. augusztus 19.) Erdőmérnök, egyetemi tanár. A forradalom ideje alatt a MEFESZ tevékenységét támogatta és hatékonyan közreműködött benne. A katonai csoport fegyverraktárának a vezetője volt. 1956. november 4-én családjával együtt elhagyta Magyarországot és Ausztrián keresztül Kanadában, Vancouverben telepedtek le. Takáts Endre, dr. (Apátfalva, 1907. július 27. - Veszprém, 1984. szeptember 21.) Tanár, levéltáros. 1943-tól a szegedi Baross Gábor gimnáziumban tanított, majd abban az évben megpályázta a bajai főlevéltárnoki állást, amelyre 1943. december 4-én felvették és 1944 tavaszán véglegesítették. Baján dolgozott a levéltárban 1950-ig, amikor a főhatóság áthelyezte a soproni Állami Levéltárba, ahol letartóztatásáig dolgozott. A forradalomban Sopronban tevékenykedett, a Sopron városi Nemzeti Tanács vezetője volt. A forradalom leverését követően, 1956. november 14-től a Soproni Városi Tanács VB elnökhelyettese. Ebből a pozícióból kérte a felmentését 1957. márciusában és ettől kezdve a letartóztatásáig újra levéltárosként dolgozott. Pár hónap megfigyelést követően a politikai alosztály 1957. október 18-án letartóztatta, november 4-én pedig megindították ellene a nyomozást, melyet december 18-án - az iratok szerint - lezártak. A megyei bíróság három év börtönbüntetésre ítélte, melyet a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatott és Takátsot bizonyíték hiányában felmentette. Levéltárvezetői tisztségéből felmentették. 1958. szeptember elejétől, 1960. január 15-ig a szegedi, majd a szombathelyi levéltárban dolgozott levéltárosként, majd 1960. január lótól újra a soproni levéltárba helyezték. 1961-ben rehabilitálták. 1961. október 1-től 1973. február 26-ig, a nyugdíjba vonulásáig a Veszprém megyei Levéltár igazgatója volt. Tuskó Ferenc (Diósjenő, 1913. szeptember 13. - ?) Erdőmérnök. A Soproni Erdőmérnöki Főiskola igazgató helyettese volt. A forradalom idején a megalakult MEFESZ „elvi bizottságának" a tanácsadója volt. 1956. november 4-én családjával együtt nyugatra távozott, majd onnan Kanadába, Vancouverben telepedett le és az ottani egyetem erdőmérnöki karának az oktatatója lett. 281