Bank Barbara: Sopron 1956 - Sopron város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt (Sopron, 2017)
Sopron város a forradalomban
zókra is.209 A Kisszövetkezet végleges munkástanácsának elnöke Csizmadia János, helyettese Sebella Ferenc lett.210 Faforgács Feldolgozó Üzem A Faforgács Feldolgozó Üzem munkástanácsának tagjai a következő dolgozók voltak: Kollosits Gyula, Dékány János, Petaner Imre, Almássy László, Kocsis József, Hangácsi István, Budai Lajosné, Korcsok András, Németh Jánosné, Lakász Györgyné, Vajai Sándor, Egresits Ferenc, Pócza Géza, Búza Vilmos, Pinezits Ferenc, Németh Ferenc, Németh Olga, Erdei István, Sinkovics Mátyás, Boros Jenő, Varga Nándor.211 Soproni Vasöntöde Az üzemben később kezdődtek a forradalmi események, mint a város többi helyein. 1956. október 27-én megjelent a MEFESZ-től két egyetemista, akik megbeszélték az igazgatósággal, hogy a dolgozók között ismertetnék a megfogalmazott követelési pontokat, ezért hívjanak össze gyűlést. Mindjárt összehívták a vállalat kultúrtermébe a dolgozókat, ahol az egyetemisták ismertették a követelési pontjaikat. A kiküldött egyetemisták javasolták a dolgozóknak, hogy válasszanak ideiglenes munkástanácsot. Ez is megtörtént, és az újonnan létrehozott szervbe kilenc tagot választottak. Az ideiglenes munkástanács elnöke Tischler István, művezető lett, elnökhelyettese Kiss László212 míg a tagjai között volt többek között Görög Márton, Hart Lajos. Görög Márton volt az, aki az üzemben a 16 pontos röplapot terjesztette a dolgozók között.213 209 MNL GyMSM SL, XIV. 198. dr. Takáts Endre levéltár-igazgató, Sopron Városi Nemzeti Tanács elnökének iratai. 1. d. Jegyzőkönyv, 1956. október 31-én az Asztalos- és Faipari Kisszövetkezet munkástanácsának ülésén hozott határozat, a sztrájk alatti munkabérek és őrségdíjak kifizetése tárgyában. 210 MNL GyMSM SL, XIV. 198. dr. Takáts Endre levéltár-igazgató, Sopron Városi Nemzeti Tanács elnökének iratai. 1. d. A Kisszövetkezet 1956-os története további kutatást igényel. 211 MNL GyMSM SL, XIV. 198. dr. Takáts Endre levéltár-igazgató, Sopron Városi Nemzeti Tanács elnökének iratai. 1. d. 212 MNL GyMSM SL, XIV. 198. dr. Takáts Endre levéltár-igazgató, Sopron Városi Nemzeti Tanács elnökének iratai. 1. d. 213 ABTL 3.1.5. 0-16537. 4/1. Javaslat Görög Márton közbiztonsági őrizetének meghosszabbítására. Győr, 1957. augusztus 27. 64