Bank Barbara: Sopron 1956 - Sopron város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt (Sopron, 2017)

Függelék. A megtorlásban érintettek személyi adattára

intézőbizottságának, november 21-én pedig az összes soproni üzem üzemi bizottságainak az elnöke lett. 1956. december 1-jén a soproni Lakatosáru- gyár kultúrtermében gyűlést tartott és Baranyai elnökölt is rajta. Beszámo­lójában ismertette a munkástanácsok feladatait. „Beszámolójában nyíltan támadta a Munkás-paraszt kormányt, annak minden intézkedésével szem­behelyezkedett. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy ne a munkás-paraszt kormányt ismerje el vezetőnek, hanem a Budapesti Központi Munkásta­nácsot, továbbá felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy amennyiben a Budapesti Központi Munkástanács sztrájkra ad utasítást, úgy azt minden­ki maradéktalanul teljesítse. Az értekezlet elején követelte, hogy ameny- nyiben a munkások sztrájkolnak, a kormány ez esetben is fizesse meg a munkadíjat. Amennyiben pedig a kormány ezen követelést nem hajlandó elfogadni,úgy tovább kell sztrájkolni. Beszámolójában érintette az októ­ber 23-i eseményeket és leszögezte, hogy továbbra is a 23-i események­nek megfelelően kell dolgozni és tiltakozott a kormány azon állítása ellen, hogy október 23-án Magyarországon ellenforradalom volt."474 1957. január 5-én tartóztatta le a Győr-Sopron megyei Rendőr-főkapitány­ság. Első fokon a Győr Megyei Bíróság, B. 437/1957/9. számon, 1957. május 17-én hozott ítéletet, Maár Ferenc megbízott tanácsvezető bíró elnökletével és Horváth Ferencné, Kocsis János ülnökök jelenlétében. Baranyai Lászlót a bíróság bűnösnek találta a népi demokratikus államrend megdöntésé­re irányuló mozgalom kezdeményezésében, ezért őt tíz év börtönre, mint főbüntetésre és öt évre egyes jogoktól való eltiltásra és teljes vagyonelkob­zásra ítélte. A büntetésbe beleszámították az előzetes letartóztatásban el­töltött időt. ítélet: Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Népbírósági Tanácsa, Nbf. II. 5153/1957., 1957. szeptember 7. dr. Mecsér József a tanács vezetője, Válás József, Fehér Kálmán, Szabó Sándor, Keresztes Sándor nép- bírák. A nyilvános, fellebbviteli tárgyaláson, Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Ta­nácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom­ban való tevékeny részvétel bűntettének minősítette és az első bíróság által kiszabott tíz évi börtönbüntetést tekintette változatlanul kiszabottnak, a 474 MNL OL, XX - 10 - к - 1957 - 52240. Legfőbb Ügyészség Politikai Főosztály, Csók Károly főosztályügyész feljegyzése, 1957. május 2. 264

Next

/
Thumbnails
Contents