Bank Barbara: Sopron 1956 - Sopron város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt (Sopron, 2017)

Dokumentumok az 1956-os soproni forradalom történetéhez

között nem sok politikai fogoly volt és sikerült a kedélyeket lecsillapítani egy időre. November 5-én a városi szinten működő munkástanácsi funkciójáról a vádlott lemondott és akkor csak az üzemben működött mint munkásta­nács elnök tovább. Ezután egy alkalommal röplap is jelent meg, amely a Kádár kormányt bábkormánynak nevezi. Ezt a Városi Munkástanács bo- csájtotta ki, mit később vissza is vontak. November 16-án dr. Takács (!) Endre helyett Baranyai Lászlót megválasz­tották távollétében a Soproni Városi Munkástanács elnökének. November 25-én Győrbe volt hivatalos a Megyei Munkástanács értekezletére, amelyet a Városi Tanács nagy termében tartottak meg. Ezen az értekezlete kb. 60-an jelentek meg. Az értekezleten Vadas a Vagongyári Munkástanács tagja és Sebő László tartottak beszédet. Az összegyűlt személyek helytelennek tartották, hogy a kormány nem ad módot a tárgyalásra. Vadas és Sebők kihangsúlyozták, hogy legkésőbb december 1-ig meg kell választani a Megyei Munkástanácsot és arról is volt szó, hogy a szabad szakszervezetek vezetőit is meg kell választani. Másnap november 26-án a vádlott összehívta Sopronban a munkástanács tagokat és tájékoztatta őket a győri megbeszélésről, majd megválasztottak 5 személyt a Megyei Munkástanácsba küldöttként. Baranyai László vádlott december 4-én kapott egy névre szóló meghívót a Budapesti Központi Munkástanács december 8-án tartandó értekezleté­re. Ennek az értekezletnek a megtartását a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány tudván ennek céljáról nem engedélyezte, azonban azt illegáli­san mégis megtartották, melyen a vádlott is részt vett. Az értekezleten kb. 300-an vettek részt és az előadó Rácz Sándor a Központi Munkástanács elnöke volt, aki elmondotta, hogy december 7-ről 8-ra virradó éjjel Kádár János miniszterelnökkel folytattak sikertelen tárgyalásokat. A tárgyalások azért folytak „mondotta Rácz Sándor", hogy a 54 letartóztatott munkásta­nács elnököt bocsássák szabadon. Rácz Sándor elmondta még, hogy Kádár János miniszterelnöknek kijelentették, hogy harcolni fognak az 54 mun­kástanács elnök kiszabadításáért, mire azt kérdezte hogyan? erre felelték a 247

Next

/
Thumbnails
Contents