Bank Barbara: Sopron 1956 - Sopron város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt (Sopron, 2017)

Dokumentumok az 1956-os soproni forradalom történetéhez

Leszögezi továbbá a munkástanács azt, hogy a bérkifizetési alapul nem fogadja el az utolsó 3 hónap átlagát, mivel az építőiparban július hónap­ban bevezetett normaszigorítás miatt a dolgozók igazságtalanul rövidül­tek meg. Határozatunk az, hogy az utolsó 9 havi átlag alapján folyósítjuk a dolgo­zók bérét. 2. / Az áramkorlátozás erősen gátolja munkánkat, termékeinkre pedig a károk helyreállításánál nagy szükség lesz. A munkástanács határozata az, hogy felveszi a kapcsolatot az újjáépítési kormánybizottsággal és erre a kö­rülményre való tekintettel közbenjárását kérjük, hogy több áramot kapjon üzemünk a jelenlegi keretnél. Ehhez kapcsolódva Németh Kálmán bejelenti, hogy az áram kihasználás érdekében hétfői és keddi napokra átszervezték a gépüzemet. 3. / Szemerits szaktárs három dolgozó (Peszlen Imre raktármunkás, Ko­vács I. fűrészpor, Horváth I. segély) személyes kérését mondta el, ezekben az ügyekben a munkástanács határozatot még nem hozott. 4. / Németh István szaktárs felvetette, hogy a kézi műhely dolgozói sür­getik az átszervezést, kérik, hogy a műszakon jelenleg munka nélkül lévő szakemberek minél előbb kapcsolódjanak bele a termelő munkába. Baranyai szaktárs ezzel kapcsolatban bejelenti Szabó Ferenc munkaügyi vezető kérését, ami szerint ő saját elhatározásból szeretne fizikai munkát végezni. Szabó Ferencet behívatta és meghallgatta a munkástanács. Ennek eredmé­nyeképpen f. hó 4-től kezdődően Szabó Ferenc és Makkos István saját kéré­sükre és a munkástanács hozzájárulásával ideiglenesen a kézi műhelyben saját maguk által megválasztott munkahelyen termelő munkába kapcso­lódnak be. Meglévő munkaköröket a bérelszámolóban dolgozó Sinkovits Frigyesnének adják át. Baranyai szaktárs felkérte a munkástanácsot, hogy a dolgozók között szün­tessék meg az átszervezéssel kapcsolatos helytelen nézeteket. 5. / A munkaerkölcs megjavítására a munkástanács elfogadta, hogy hétfőn a kézi műhelyben röpgyűlésen ismerteti a dolgozókkal, hogy a mi mun­kánk szoros függvénye a kibontakozásnak és jelent esetben éppúgy köte­lességünk dolgozni, mint ahogy az elmúlt napokban sztrájkoltunk. 132

Next

/
Thumbnails
Contents