Csorba László: „Magyarország csillaga" Széchenyi István - 225 éve született a sopronnyéki kerület '48-as képviselője. Rövid pályakép (Sopron, 2017)

A "nemzet napszámosa" és a "legnagyobb magyar"

Széchenyi így fogalmazta meg ezt a gondolatot A kelet népe lapjain: “Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni s szeplőtelen minéműségében kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit, s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végcéljához, az emberiség feldicsőítéséhez vezetni: kérdem, lehet-e ennél minden kesertől tisztább érzés; hacsak mint hangya ily megdicsőítéshez egy paránnyal is járulhatni, van-e ennél emberek közt, kiktől lelki örömök el nem zárvák, édesb osztályrész?” A hazaszeretet tehát az isteni világtervnek az az “energetikai egysége”, amely az egyes nemzetek - mint az emberiség egyenrangú részei - fejlődését mozgatja, előbbre viszi. Ahogy a Világban pontosan kifejtette: “Minél többet s mélyebben tekinték a múlt idők rajzába, mely leghívebb tükre a jövendőnek; minél tisztább világban kezdém látni a jelenkor eseteit: annál erősb hitté vált keblemben, hogy a munkásságnak legnagyobb rugója a honszeretet, a munkásságnak legbizonyosb követője a gazdagság, erő s erény, s hogy így a közgyarapodás, nemzeti súly s lakosok tiszta erkölcse honszeretetből fakad leginkább.”

Széchenyinél a haza és haladás gondolata számos ponton, roppant eredeti alakzatokban kapcsolódott össze. Példák százai helyett idézzünk egyet. Mindennapi öltözködésében gyakran előnyben részesítette a kényelmes és célszerű nyugati divatot a kockás nadrágtól a széles karimájú kvéker kalapig - így ábrázolja őt Sterio Károly hires akvarellje is a Duna-parton. Ám eközben ugyanilyen műgonddal törekedett a báli divat “megmagya- rosítására” is! Az 1839. évi farsangi bálra emlékező Podmaniczky Frigyes följegyezte, hogy a táncszünetben Széchenyi így fordult környezetéhez: „»Hanem, uraim, különös dolog előttem, hogy itt szebbnél-szebb idegen táncokat táncolnak, de a legszebb táncot, a mi magyar táncunkat nem!« - »Nincs a tánc-ordnungban [táncrend)! « - szólt egy erős hang a sokaságból. - »Éppen az a hiba! - válaszolta a gróf arra fordulva, honnan a hang jött -, s én nem értem, miért ne lehetne itt a magyar táncot szintúgy járni, mint azokat a többieket? «” A fiatal Orczy István báró azonnal „vette a lapot”, és előbb megrakta szólóban, majd a testvérével mutatott be egy tüzes csárdást. Széchenyi - foly62

77. A Kelet népe címoldala. 1841