Pálffy Géza: A Szent Korona Sopronban; Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei (Sopron-Budapest, 2014)

Amikor a korona majdnem járt Sopronban - 1440. június

78. A lebontott soproni városháza és a mellette álló lakóépületek Elképzelhető, hogy erre a várost jól ismerő királynéi udvarhölgy javaslatára került sor. Ám ezt elősegíthette az is, hogy a német király ez idő tájt udvarát a Soprontól csupán 30 kilométerre fekvő Bécsújhelyen (ma Wiener Neustadt Ausztriában) tartotta. V. László és kísérői (köztük Kottannernéval) végül Nezsideren (ma Neusiedl am See Burgenlandban, jún. 11.) keresztül, az úgynevezett Pozsonyi úton június 12-én érkeztek a szabad királyi városba, ahol több hétig tartózkod­tak. Az ifjú uralkodónak és szolgálóinak a város előkelő szállást és tisztességes élelemellátást, sőt utóbb még dajkát is biztosított. A város hűséges szolgálatáért Erzsébet királyné nem is maradt hálátlan: 1440. december elején Sopron több kereskedelmi és vásártartási kiváltságát megerősítette, illetve bővítette. A négyhónapos gyermekkirály és Sopronban otthonosan mozgó komor- nája a belváros legelőkelőbb részén, a várostorony melletti első házban kaptak szállást, ahol egészen jú­lius 3-ig maradtak. Ez az épület a mai városháza (Fő tér 1.) helyén, a régi városháza szomszédsá­gában, a mai Fő téren állt. 1893-ban kezdték el lebontani szomszédaival együtt az új városháza emelésekor. 19. század végi fényképeken és Ifj. Storno Ferenc festmé­nyén az akkor kéteme­letes, szép kapubejáratú épület még jól látható. A gyermek V. László királlyal és Kottannerné­val ellentétben a Szent Korona azonban 1440 júniusában nem járhatott sem a városban, sem an­nak előkelő épületében. Ekkor ugyanis már meg­kezdte közel negyedszá­zadig, tartó kényszerű ausztriai emigrációját... 16

Next

/
Thumbnails
Contents