D. Szakács Anita: 16-18. századi orvostörténeti vonatkozású végrendeletek; A kora újkori Sopron város egészségügyének társadalomtörténeti forrásai (Sopron, 2008)
SONIA HORN-MONIKA GRASS: A középkori és kora újkori egészségügy struktúrái. (Áttekintés)
licenciátusig, összehasonlítva a többi „felsőbb" karral, a doktoroknál volt a legnagyobb. 22 Az indokok között, hogy miért nem folytatták a hallgatók a bakkalaureátus után tovább a tanulmányaikat, több lehetőség is felmerül. Egyrészt vagy másik egyetemre iratkoztak át, vagy közrejátszhattak szociális, gazdasági tényezők is az elhatározásukban - így többek között egy feltehetőleg törvénytelen illetve törvényesített születés -, avagy az indokok a bakkalaureusok gyógyító tevékenységében - azaz abban, hogy bár nem tanultak tovább, mégis tovább praktizáltak - is keresendők. Azt is figyelembe kell venni, hogy feltehetőleg olyan személyek is elnyerték a bakkalaureusi fokozatot, akik aztán ezt követően más tevékenységnek szentelték az életüket, így pl. egy gyógyszertár vezetését vették át. 1.3. Licenciátusok A licenciátusi fokozat elérésének feltételeit a művészeti („artes") fakultáson a tudóssá avatás, majd az azt követő legalább öt éves orvostudományi stúdiumok jelentették. Ez két év tanulmányt jelentett a bakkalaureátus előtt, majd azt követően újabb három évet, illetve fordítva is meg lehetett cselekedni. Elviekben azt is elnézték, ha a jelölt a művészeti fakultáson nem szerzett fokozatot. Ebben az esetben hat évet kellett az orvostudományi tanulmányokra fordítania, vagy négy évet kellett a bakkalaureátusi fokozatra készülnie. Az értekezés megtartására egy összegyűlt testület (Kollegenschaft) előtt a tanulmány e szakaszában is sor kerülhetett. A vizsgára bocsátás feltétele volt, hogy a dékánnak a jelöltet ismét be kellett mutatnia a doktorok előtt, akit tudására, életvitelére való tekintettel a testület fogadott el. A licenciátusi fokozat előfeltétele a jelölt törvényes születése vagy utólagos törvényesítése volt, amelyeket igazolnia is kellett. Ezen túl azt is kritériumként állították, hogy a kandidátus ne szenvedjen feltűnő testi hibában: „...sit de legitimo thoro natus, vei alis legitimatus ad hunc gradum, nec sit aliis defectibus notabilibus et turpibus in corpore vitiatus." 23 Érdekes az az utalás, hogy a törvényes születésen kívül a jelöltet egyéb úton módon is törvényesnek, „legitimus"-nak kellett tekinteni. Törvényesítést nyert egy házasságon kívül született gyermek a szülők utólagos házassága révén „per subsequens matrimonium", vagy az elöljárói kegyelmi aktus, azaz „per rescriptum principis" útján. 24 A törvényesítés utóbbi formájáról a szakirodalom alapján csak keveset tudunk. Az azonban tény, hogy ezt az eljárást is alkalmazták, miként arra néhány példa is rávilágít. 1630 körül az altenburgi bencés apátság írnokát (Hofschreiber) aki a strögeni plébános törvénytelen fiaként született, törvényesítették. 25 Itt kell megjegyezni, hogy a törvényes, illetve a törvényesített származás 22 MATSCHINEGG, 1996. 64ff. 23 [ENDLICHER, 1847] 54:1389 Tit. II/§4. 24 FLOSSMANN, 1996.119ff. 25 ÖStA AVA Salbücher 42. fol. 236.
