D. Szakács Anita: 16-18. századi orvostörténeti vonatkozású végrendeletek; A kora újkori Sopron város egészségügyének társadalomtörténeti forrásai (Sopron, 2008)

SONIA HORN-MONIKA GRASS: A középkori és kora újkori egészségügy struktúrái. (Áttekintés)

irányelvek betartásra kerültek-e, erre a normatív források - ld. fürdőszabályzatok - kizárólagosan nem adnak felvilágosítást. Az olyan személyes iratsorozatok, mint a végrendeletek, ugyanakkor egyértelmű utalásokat tartalmaznak az illető személyére, környezetére, szociális és gazdasági helyzetére, valamint lényeges adalékokkal szolgálnak az egészségügyről kialakult teljesebb képhez. Ugyanakkor a kutatókat a források sajátossága jelentős probléma elé állítja, hiszen e dokumentumok feldolgozása speciális nyelvi és paleográfiai ismereteket igényel. Még messzemenően hiányoznak a jelen forráskiadványhoz hasonló publikációk, ezért itt szeretnénk megköszönni az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap segítségét, amellyel jelentősen hozzájárultak ennek a kutatási tematikának a további fejlődéséhez. Mint ahogy erre már utaltunk, a téma megközelítése is döntő abban, hogy egy történeti szituációról milyen kép alakul ki. Az orvostörténet területén mindenekelőtt Roy Porter munkái hoztak új megközelítést.

3 Elemzéseibe egyrészt bevonta a betegek szerepét, másrészt megállapította, hogy gyógyító tevékenységet nem csak egyetemi végzettséggel rendelkező orvosok, illetve engedéllyel rendelkező gyógyítók végezték, hanem az egészségügy egyéb területein tevékenykedők is. Ebben az értelemben ún. „medical marketplace"-rő\ beszélhetünk. Roy Porter azonban elsősorban az angliai körülményeket írta le, amelyek mégis csak eltértek a kontinens és a Habsburg tartományok viszonyaitól. Mindenesetre a kérdésfeltevés ilyen irányú kiterjesztése az orvostudomány tágabb megközelítését is eredményezte azáltal, hogy most már az „egészséghez, illetve a betegséghez való viszonyulás" is a diskurzusok tárgyát képezte, ami által a vizsgált tematikák jelentősen szélesebb spektruma került előtérbe. Egy további vitapontot jelentett az orvosi tevékenység ún. „professzionalizálódása", melynek keretében gyakorta, minden más előtt, az orvosi hivatás professzionalizálódása jelenik meg. E fogalom alatt döntően az egyetemi végzettségű medikusokat kell érteni,

4 de a kérdéskör megfogalmazása értelmet nyer a korábbi korokra vonatkozóan is. A gyógyítók „professzinalizálódásához" alapvetően az a definíció jelentené a kiinduló alapot, amely azt a kérdést teszi fel, hogy kit tekintettek egy meghatározott időben, adott területen oly' annyira illetékesnek a gyógyításban, hogy rendszeresen hozzá fordultak. Azonban nyilvánvalóbb és valószínűleg alkalmazhatóbb lenne a „professzionalizálódás" definíciójának a meghatározása, ha figyelembe vennénk, hogy a hivatás gyakorlása irányelvekhez, körülírt feladatkörökhöz, valamint többé-kevésbé szabályozott képzéshez volt kötve, amivel kapcsolatban a társadalmon belül is közös fellépésre került sor. Mindez a kora újkor több gyógyító foglalkozáskörére, mindenekelőtt a fürdősökre és a seborvosokra is igaz volt. A „professzionalizálódás" tekintetében nem kevésbé jelentős tény a hivatásról kialakult kép megjelenésén kívül a más foglalkozásoktól és tevékenysé3 Lásd hozzá pl. PORTER, 1985, valamint PORTER-PORTER, 1988. 4 HUERKAMP, 1985, dies. HUERKAMP, 1980.