Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

BEVEZETÉS

forrást. Ezt a beavatkozásunkat is - az előzőhöz hasonlóan - a fejregesztához fűzött jegyzetben rögzítettük. Szorosan a szöveg tagolásához tartozik az interpunkció kérdése, aminél cseppet sem kívántuk a források visszatükrözését, de mindenképpen el akartuk kerülni az önkényes szövegértelmezést. A fenti elv alapján három megoldási mód alakult ki, az alkalmazási gyakorlatot pedig a konkrét végrendelet hozta magával, a.) Ha a scriptor - akár eredeti, akár egykorú, vagy későbbi átirat esetén következetes interpunkciót használt, azt a ma használatos jelekre áttéve meghagytuk. (Azaz: pl a mondatok ,-vel, a tagmondatok ;-vel történő elválasztása helyett a mai helyesírási szabályt alkalmaztuk.) b.) Ahol a scriptor semmiféle interpunkciót sem használt, azt legjobb belátásunk szerint tagoltuk, c.) A vegyes megoldás: ahol a végrendelet lejegyzője, vagy átír/ója egy hosszabb, nem összefüggő szövegrészt nem tagolt, folyamatosan írva interpunkcióval nem látott el, ott - ritka esetben - belenyúltunk a szövegbe. Jegyzeteinkben a jelentősebb belenyúlásainkat rögzítettük. A végrendeletek átírása - mint fentebb említettük - alapvetően betűhív, de ez esetben is tettünk egy-két módosítást. Az „i" és a „j" betűk esetében a szövegben a mindenkori hangzást követtük, kivéve a vitatható kettős mássalhangzók eseteit, így a g, 1, n, t hangok mellett gy, ly, ny, ty hangértékben - olykor vitathatóan már i hangként is szereplő - j-t következetesen meghagytuk. Ezzel szemben az „u", „v" hangok esetében következetesen a scriptor gyakorlatához alkalmazkodtunk, kivételt csak a vitatható szókezdő hanggal tettünk, amit az ejtési szabályok szerint írtunk át. Hasonlóképpen vitatható az sz, ß használata. Ahol egyértelmű, ott meghagytuk az ß-et. Ugyanakkor az „s" betű több típusát nem különítettük el, paleográfiailag nem képeztük le, egységes „s"-ként adtuk vissza. Az ékezetek esetében - miként azt az eddigi szabályzatok is hangsúlyozzák - az eredetit tartottuk meg, javítást csak ott alkalmaztunk, ahol teljességgel biztosra vehető a jegyzői tévesztés. (Pl. olyan esetben, ahol egy szóban egy ő betű kivételével az összesre vessző került, csak arra nem.) Ugyanakkor az ékezeteket - a nevek kivételével - nem paleográfiai hűséggel közöljük, hanem a mai helyesírási szabályok szerint, (így a hosszú ő-ként jelölt ó helyett ő-t írtunk.) A szövegben szereplő rövidítéseket a mai helyesírási szabályok szerint [ ]-ben oldottuk fel. A papír rongálódottságából előálló olvasati nehézségeket, szöveghiányokat [...]-el jelöltük. A megszokottól eltérő szavakra, illetve tollhibákra (!)-lel, miképpen a bizonytalan olvasatokra (?)-lel hívtuk fel a figyelmet. A szövegben található latin szavak és szövegrészek átírásánál a latin helyesírás szabályait követtük, ugyanakkor nem kívántuk következetesen végigvinni az ún. humanista helyesírási gyakorlatot. (Pl. dativusok esetén az y helyett két db i-t írtunk.) A végrendelet eleji, vagy végi dátumoknál - a szükséges rövidítés-feloldásokkal - az eredeti formát reprodukáltuk. A végrendeleteket, a szöveg túlzott széttördelését elkerülendő, csak a legszükségesebb filológiai, személy- és hely beazonosítására szolgáló jegyzettel láttuk el. (E