Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
BEVEZETÉS
lu másolat maradt fenn, miképpen jelentős számú a 18. századi perekhez becsatolt későbbi átirat is. Egyes esetekben ismert eredeti és későbbi hiteles átirati példány (pl. 20. sz., Tar Mihály végrendelete), illetve egykorú és későbbi átirat (pl. 6. sz., Hettyey Sára végakarata) is. Az egykorú és a 18. századi, döntően vármegyei átírok gyakorlata sem volt egységes. Egyes szolgabírók, esküdtek igyekeztek reprodukálni az eredeti végrendelet írásos sajátosságait, mások csak saját koruk gyakorlatát követték. E sokszínűség a forrásközzéadás, az átírás technikájának elvi és gyakorlati megvalósításában is megkülönböztető figyelmet igényelt. A munka megvalósítása az alábbi - közzéadók által végig egyeztetett - metódus alapján történt. 7 Forrásközzéadásunk alapvetően betűhív, de több olyan kompromisszum alapján alakult ki, amivel egyrészt közelítettünk a modern forrásközlési szabályzatokhoz, de ugyanakkor a publikálásra kerülő forrás nyelvezetébe radikálisabban nem nyúltunk bele, és így - reményeink szerint - az esetleg egyoldalú értelmezés veszélyét is elkerültük. Lássuk mindezeket részletesebben! A végrendeletek kis- és nagybetű használatánál egy eset kivételével a mai helyesírás szerint jártunk el. Ez a kivétel a többnyire nemesek - de egyes esetekben mezővárosi polgárok - neve előtt is megtalálható előnév, amely a szövegösszefüggések jelentős részében származási, vagy lakóhelyre utal, a korban ennél szerepe mégis jelentősebb a nem minden esetben állandósult vezetéknevek kialakulása szempontjából. Tehát: a legkövetkezetesebb betűhívségre csak a szövegben előforduló személynevek esetében törekedtünk, s a településneveket betűhíven, de mondatban betöltött szerepük szerinti kis- és nagybetű használattal írtuk át. Az előbbi esetekben megtartottuk a mellékjeleket ( pl. y, w), de a szövegek közzéadásakor ezt már nem tettük, meglétükre a fejregesztához fűzött lábjegyzetben utaltunk. (Eljárásunkat az is indokolja, hogy a végrendeletek egy jelentős részében - a neveket kivéve - nem volt következetes a mellékjelek használata.) A megszólításokat - kivéve országos méltóság tiszte és az uralkodó - következetesen kisbetűvel közöljük. Tudjuk, e megoldás erősen vitatható. A közölt végrendeletek túlnyomó többségében a szövegek tagolásához nem nyúltunk, azok eredeti formájukban jelennek meg. E téren beavatkozás csupán a teljességgel, vagy jelentős részben tagolatlan testamentumoknál történt, ahol a jobb áttekinthetőség kedvéért a korban elfogadott írásos gyakorlathoz igazítva tagoltuk a A forrásközzéadás problémáira, a megelőző szabályzatok bibliográfiai adataira, metódusaira egyrészt összefoglaló jelleggel, másrészt új alternatívák adásával ld. A történeti források kiadásának módszertani kérdései. Szerk.: Kenyeres István, Fons, VII. 2000. 1., azon belül is alapvető: BAK 2000. 91-137. p. A vezetéknevek írásmódjában a fejregeszta és a bevezető tanulmány az ismert nevek esetében a családtörténeti munkákban rögzült és elterjedt névírásmódot alkalmazza. Ezt gyakran, pl. Mesterházy, Pottyondy családok esetében maguk a család tagjai stabilizálták. Ilyen esetekben a rejregesztánál az eltérő változatot ( )-ben megadtuk. Kevéssé ismert nevek, vitatható átírás esetén a forrásban található (leggyakoribb) betűhív alak szerepel. Beazonosítás alapján tudjuk, ez a gyakorlat eltér a nagy erudíción alapuló kézikönyv írásmódjaitól. KÁZMÉR 1993. passim.
