Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

ló esetleges fokozottabb érdeklődése, érzelmi kötődése valamely vagyontárgyakhoz; vagy bizonyos javak megszerzése körüli speciális körülmények, melyek az elosztás módját befolyásolhatták. Fontos volt továbbá az adósságok és kintlevőségek, a hitelés zálogügyletek áttekintése: egyrészt, mert ezek is az elosztásra kerülő vagyon részét képezték; másrészt, hogy a kintlevőségek pontosan behajthatók legyenek, a hitelezők pedig ne követelhessenek többet a tényleges tartozásnál - azaz, hogy ezekből sem keletkezzenek az örökösökre nézve további bonyodalmak a testáló halála után. Az elmondottakból következik, hogy a végrendeletek gazdaságtörténeti jellegű adalékainak'kvantitatív vizsgálata még egy településről fennmaradt nagyobb számú forrással is meglehetősen kockázatos; a kötetünkben közölt félszáz testamentum esetében pedig teljességgel értelmetlen. Az alábbiakban ezért csupán két megközelítési módot vállalhatok fel: egyrészt annak vázlatos bemutatását, hogy milyen típusú vagyontárgyak kb. milyen nagyságrendben illetve milyen egyéb, a kutatás szempontjából érdeklődésre számot tartó adatok kíséretében szerepelnek forrásainkban; másrészt arról szeretnék röviden szólni, hogy az itt közölt testamentumok gazdaságtörténeti jellegű adatai mennyiben és miért mások, mint az c századból eddig publikált városi-mezővárosi végrendeletek. Többségében nemesi jogállású személyekről lévén szó, a vagyontárgyak jelentős arányát az ingatlanok tették ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindegyik testáló rendelései között ezeken van a hangsúly: jónéhány olyan végrendelet akad, melyekből készítőjének ingatlanairól alig tudunk meg valamit. „Hagyom minden ioßagomot, ugy mint, hettyeit, szoporit, sima házit, vőcseit, berenit, és köves kutit, az édes húgomnak a Magocsnak, ..." - rendeli pl. az 1630-ban Szoporon testáló Hettyei Ferenc (7. sz.); külön csak arról a másfél hold vetésről ill. három hold földről intézkedik, melyeket másoknak hagy. Imre Tamás 1644-ben kelt testamentumából csak annyit tudunk meg, hogy csornai, sárkányi és tatai jószágokat bír (11. sz.); Maurouicz Gergely (1648), Odor Erzsébet (1677), Szabó Eőrsók (1684) és néhány társuk végrendeletéből még ennyit sem. Mások legalább általánosságban utalnak a „jószág" jellegére: az 1687-ben Nemesládonyban rendelkező Dómján Mihály pl. „az tompahazi jószágot minden hozza tartozandó igasagaval együtt, földeivel, rettyeivel, erdeivel" hagyja lányainak, a nemesládonyi jószágot pedig ugyanígy fiainak (44. sz.). Akik ennél konkrétabban felsorolják javaikat, azok többnyire a könnyebb és pontosabb azonosíthatóság kedvéért teszik ezt; ezért többnyire azok fekvését írják le részletesebben: melyik dűlőben van, kik a szomszédai, melyik jobbágyuk lakik abban a házban, ki műveli a földet. Ez utóbbiaknál gyakrabban megadják annak nagyságát; nagyon ritkán utalnak viszont pl. arra, hogy milyen vetés van a földben: ez utóbbi kivételes források közé tartozik Ferda Boldizsár 1649-ben kelt testamentuma, melyből megtudjuk, hogy készítője árpa, zab, rozs, lencse és bükköny vetések fölött is rendelkezett (15. sz.). (Egyébként búzavetésre utalnak a legtöbben.)