Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

testáló Csapó Kata egy négy forintos kintlevőségét hagyja a „bűi" templomra (2. sz.); az 1635-ben Szoporon végrendelkező Hettyei Ferenc pedig a „lotsi" templom épületére hagy 3 forintot (7. sz.). Érdekesség, hogy arról csak ritkán szólnak, milyen felekezet templomáról van szó: az utóbbi testáló hovatartozása is csak abból sejthető, hogy egyik tanúja az újkéri prédikátor volt. (Ahol nincs ilyen támpont, mint pl. az 1675-ben „a mi sz[ent] miklosi egy hazunkra" 1 forintot és 50 dénárt testáló Varga Ilona esetében, ott a kérdés csupán a testamentum alapján nem dönthető el.) Mindegy fél tucatnyi olyan testálónk van, aki jelentősebb összeggel, több címzett számára tesz kegyes hagyományt. A Lövőn lakozó Marton Pál, aki 1667-ben „kosz giunasom utan", részesülvén Istennek szent testével és vérével, „es utolsó kenettelis megh kenettetvén" végrendelkezik, számos kegyes hagyományt is tesz: a lövői templomra egy horpácsi jobbágyát hagyja, akit 120 forintban bír, kikötve, hogy 60 forintig építtessenek egy oltárt ; a „bondorfi barátoknak" - azaz a Sopronbánfalván működő pálosoknak

185 - 7 hold irtásföldjét rendeli; a soproni barátoknak egy 24 talléros kintlevőséget testál; a horpácsi plébániához hagyja egy megnevezett szőlőjét; három megnevezett személynek elengedi (kettőnek 4-4 forint összegű, a harmadiké ismeretlen) tartozását, hogy azok imádkozzanak érette; négy forintot pedig arra rendel, hogy azt temetésekor a szegények között osztogassák (27. sz.). Különösen ez utóbbi rendelése érdekes, hiszen a szegények javára tett adományozás városban már „bevett" szokása kisebb településeken ekkor még meglehetősen ritka; a kisebb településeken élők közül az 1693-ban Csáfordon Kelemen Tamás özvegyeként testáló Horváth Erzsébet (46. sz.) hagy egy forintot ilyen célra.

186 Jelentősebb összegű hagyományt három katolikus végrendelkező tett. Az 1672ben Sopronban testáló Ányos György - akinek öt gyermeke közül a Kristóf nevet viselő pálos szerzetes - úgy rendeli, hogy ajánlása szerint maradéki „az pinnyey határba [n] csináltassanak egy kő kepét, a menniben fogh telni. Item ugian pinniey szent egy házban Boldogh Aszony tiztessegere csináltassanak egi kepét, dőrffőly Boldogh Aszony kepehőz hasomlot". (30. sz./73. p.) A kétszer is megözvegyült Várkonyi Amadé Éva a soproni ferencesek javára tesz egy 3000 rénes forint összegű hagyományt, melynek évi 180 forintot kitevő törvényes kamataiból mondjanak a rend tagjai szentmiséket a saját maga, két elhalt férje, első férjének elhalt öccse, valamint a tisztítótűzben szenvedők lelkének üdvéért, az általa meghatározott rend szerint (51. sz.). A legrészletesebb és legbőkezűbb a kötetünkben szereplők közül az 1672-ben testáló Győrffy István, aki - „Religiomhoz való buzgó és kegyes indulattal viseltetvén" - 9 tételben ennél is sokkal több kegyes hagyományt tesz, esetenként jelentősebb összegekkel (29. sz.). Címzettjei többnyire soproni és szombathelyi templomok, kolostorok (ferencesek, jezsuiták, domonkosok), vallásos társulatok (Rózsafüzér, 185 * 17. századi működésükről számos adattal szolgál: BAN 1939. 186 Vö. pl.: HORVÁTH 1995., 1996. és 1997. LII