Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
A testálok felekezeti hovatartozásukról direkt módon alig nyilatkoznak; hacsak ez foglalkozásukból ki nem derül, mint pl. az 1646-ban végrendelkező'Zvonarics István prédikátor esetében (13. sz.). A legtöbbször azonban a testamentum tartalmából kell kísérletet tenni a készítő' hovatartozásának megállapítására. Ebben szerencsés esetben három segítsége lehet a kutatónak: a testamentum nyelvezete, a testálásnál esetleg jelen lévó' egyházi személyek felekezeti hovatartozása, valamint a testáló által tett rendelések, fóként a kegyes hagyományok. A végrendeletek nyelvezetében sokszor a bevezető' sorok árulkodnak leginkább. „En Belesics Mihály, hálákat adván Istennek, hogi engemet érdemem fóló't az érdelemnek heliben áz Romai Anyá Szent egi házban bé hozót, áz sz[ent] kó'ró'szcsigh áltál, és mind hóltomigh állandó keppen megh tártot." - kezdó'dik egyik, 1691-ben kelt forrásunk (43. sz.); ez esetben nem kell tovább kutatnunk a kérdést. Már a bevezetó'bó'l világossá válik az 1672-ben testáló Gyó'rffy István hovatartozása is: keresztényképpen meggondolván evilági elmúlandó nyomorult életét szánja rá magát ezen cselekedetére, bűnös lelkét minden boldogult szenteknek kezébe ajánlja, temetését keresztény szokás szerint kéri (29. sz.). Ugyancsak árulkodik, de éppen protestáns voltáról, Mesterházy László 1662-ben papírra vetett bevezetó'je, hiszen „az én teremptó' Ifste]nemmel elsó'benis megh egyesülvén és az ö Bent Sacramentomaval élvén" teszi rendelését (22. sz.). Néhány esetben a bevezető' tartalma szorosan kapcsolódik a testálásnál jelen lévó'egyházi személyhez. Ferda Boldizsár pl. 1649-ben elmondja, hogy súlyos betegségében el nem mulaszthatta elsó'ben is lelki tanítóját megtalálni, hogy „az en betegh algiomban énnekem iduösseges uigaztalast eleó'mben adna, es az en bunejmnek I[stejntül való boczanattiat hirdetuen énnekem az megh valto Christusomnak vegh vacsorájának Szenseget, hitemnek megh ereó'setesere, es iduössegemnek megh nyerésére, ki szolgaltottna" (15. sz.). Ugyanez a gondolat, csaknem ugyanezen szavakkal szerepel Sibrik Kata 1645-ben kelt utolsó rendelésének bevezetó'jében, azzal az eltéréssel, hogy ó' már „az I[ste]nnel es fele barátommal megh eggyeseduen" bűneinek bocsánatát itt az életben elnyerve kezdi végintézkedését (12. sz.). A két eset közötti eró's hasonlóság aligha véletlen: az eló'bbi az utóbbinak mostohafia, testamentumosaik közül négyen mindkét esetben jelen vannak, az említett lelki tanító pedig mindkét testálónál feltehetó'en ugyanazon személy, Mahouiczky Tamás. A testálásnál jelen lévó' egyházi személyekről fentebb már szóltam; láthattuk, hogy mind az evangélikus, mind a katolikus lelkészek kb. tucatnyi testamentum készítésénél működtek közre - ez egyben azt is jelenti, hogy átlagosan minden második végrendelkezésnél tanúskodott legalább egy egyházi személy. A testáló által tett rendelések közül szempontunkból egyrészt a kegyes hagyományok érdekesek, másrészt azok az intelmek, melyek a hátramaradók vallásosságát is befolyásolni igyekeznek. Az eló'bbiek két csoportra oszthatók. A testálok egy része csak kisebb összegű hagyományt tesz, egy-egy templomra: az 1617-ben Damonyán
