Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
volt: Lethenyei Pál pl, 1656-ban felesége illetve atyafiai között osztotta fel vagyonát (18. sz.). Legalább fél tucatnyi testáló emlékezik meg szolgájáról vagy szolgálójáról az 1649-ben testáló Ferda Boldizsár pl. mindkettőnek tesz kisebb hagyományt (15. sz.); kegyes hagyomány pedig átlagosan minden harmadik végrendeletben található, esetenként több is: ezek címzettjei részben a helyben lévő, máskor a közeli városokban működő kolostorok, templomok, esetleg ott élő szegények. 137 Mint említettem, számos testáló tett utóörökös-rendelést; érdemes egy pillantást e kérdésre is vetnünk. Ezen rendelések egy része a leszármazottak - leggyakrabban a gyermekek - kölcsönös utóöröklésére irányul: azaz az egyik kiskorú gyermek halála esetén testvérei örököljék az ő részét. Más esetekben a testáló a törvényes öröklés rendjét erősíti rendelésével: Mesterházy László pl. 1662-ben örökösének lányát, utóörökösöknek unokáit nevezi meg. A leggyakrabban talán az oldalághoz tartozók szerepelnek e jogcímen. Az esetek egy részében konkrét személyeket nevez meg a végrendelkező: Kelemen Márton 1684-ben testáló felesége, Szabó Eőrsók pl. férjének testvérét, Kelemen Tamást (41. sz.); többször viszont csak általánosságban „az atyafiak" említtetnek, esetleg annak meghatározásával, hogy melyik ágon lévő atyafiakról van szó: az 1675-ben Fertőszentmiklóson rendelkező Varga Ilona pl. férje halála után ingó és ingatlan javainak felére férje atyafiait, másik felére pedig az ő atyafiait jelöli utóörökösül (33. sz.). Arra, hogy pontosabban kik számítottak az atyafiak közé, azaz hogy hányadik ízig tarthatott a rokonság ezen a jogcímen igényt az öröklésre, egyetlen testáló sem utal. Valószínűnek tartom, hogy Tagányi Károlynak van e tekintetben igaza, aki megerősítve Wenczel Gusztáv azon állítását, hogy a germán örökösödési jogban az oldalág a hetedik ízig örökölt 138 - a magyarországi gyakorlatról azt mondja, hogy a katolikus vallás és a „Hármaskönyv" egyaránt a negyedik ízig tiltja a vérrokonok közötti házasságot, tehát addig tart a vérrokonság. 139 Ezt az állítást a Gyó'rött élő nemesek 17. századi végrendelkezési gyakorlata is megerősíteni látszik. 14 A testálásra motiváló tényező lehetett számos esetben a vagyontárgyak jogi származásának tisztázása, hiszen - amint arra az idézett testamentum-szövegek már utaltak - ez a rendelkezési képesség szempontjából döntő fontosságú volt. Ezért a kisebb vagyonnal rendelkezők is pontosan figyeltek erre: Kys Gotthard 1623-ban kelt, a rövidebbek közé tartozó testamentumában (4. sz.) ugyanúgy pontosan elkülönülnek az öröklött, a szerzett illetve a zálogos javak, mint az átlagosnál hosszabb végrendeletekben. Ezért tartja fontosnak Tomsicz György 1680-ban annak kihang13 ' Erről a vallásosság vizsgálata kapcsán még lesz szó. 138 WENCZEL 1870. 226. p. 139 TAGÁNYI 1919. 43. p. 140 Az 1625-ben Győrött testáló nemes Buday Márton ezt konkrétan meg is fogalmazza (GYMSM GYL, A Győri Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára, Liber Testamentorum Tom. 1. 196. p.).
