Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
gyományokat tartalmaznak és ezzel igyekeznek megakadályozni, hogy az örökösödés a törvény útján történjék". 135 A 17. századi Sopron megyei végrendeletekről e tekintetben azt mondhatjuk: forrásaink döntő többsége tartalmaz örökösnevezést, ugyanakkor a vagyon egy részét hagyományként osztja szét. Különösen érdekesek azon testálok utolsó rendelései, kiknek nincs egyenesági örökösük: Hettyei Ferenc pl. 1635-ben általános örököséül testvérét jelöli, az oldalágnak viszont hagyományokat juttat illetve utóörökösként nevezi meg (7. sz.); Sibrik Kata viszont általános örökösévé nővérét és annak férjét teszi meg, akik őt súlyos betegségében ellátták - ez utóbbit nyilván nem véletlenül tartja fontosnak részletezni, az alaposabb indoklásra jó oka lehetett, hiszen élt még édesanyja, volt egy mostohafia és voltak más rokonai is (12. sz.). Ferda Boldizsár viszont a mindent hagyományként elosztó testáló típusára példa: számos egyenként megnevezett rokon mellett juttat az egyháznak, valamint szolgájának és gondol tisztességes eltemettetésére is (15. sz.). Az örökösök elsődlegesen a közvetlen egyenesági leszármazottak, azaz a testáló gyermekei közül kerülnek ki. Gyermek hiányában általános örökösök többnyire a testáló testvérei lesznek: az 1617-ben Zido Gergely damonyai jobbágy házastársaként testáló Csapó Kata pl. Guorban lakozó húgát, Csapó Erzsébetet rendeli általános örököséül (2. sz.). A túlélő házastárs többnyire a gyermekekkel együtt említve örököl; de többször - mint pl. az előbbi esetben is - hagyománnyal igyekszik őt a testáló kielégíteni. Ugyancsak kisebb hagyományokban részesült a végrendelkező még élő felmenője: 136 így pl. az említett Sibrik Kata anyja (12. sz.) vagy az Imre Tamás 1644-ben kelt végrendeletében említett „öreg anyám" (11. sz.). Ez utóbbi testáló egyébként sem volt könnyű helyzetben, hiszen négy fia, felesége, három fiútestvére, valamint egy vele azonos nevet viselő nőrokona (talán testvére?) is említtetik még a nagynak nem éppen tűnő vagyonára „várakozók" között; esete jól mutatja, hogy nagyobb létszámú családokban a távolabbi rokonoknak inkább csak hagyományok jutottak. Örökössé léphetett még elő az unoka, ha a testálótól származó szülője már nem élt: ezért szerepel 1687-ben Dómján Mihály Judit nevű leányával egy sorban az örökösök között a már Szigeti György feleségeként elhalt Panna nevű lányától származó két unokája (44- sz.), vagy ezért kerül Hettyei Sára két árvájával azonos sorba a már elhalt Zsuzsanna nevű lányától származó két unokája, Tulok Miklós és Judit (6. sz.). A hagyományok címzettjeinek köre ennél lényegesen szélesebb: a már kielégített (és ezért örökösnek nem jelölt) gyermektől a távolabbi rokonokon keresztül a nem rokon személyekig illetve különböző testületekig, intézményekig terjedhetett. Az oldalág esélyei természetesen lényegesen megnőttek, ha a testáló gyermektelen 135 TÁRKÁNY SZŰCS 1961. 158. p. Ez amiatt is érdekes, mert az öröklés rendjében a felmenők „elvileg" megelőzték az oldalágat (vö.: TÁRKÁNY SZŰCS 1981. 722-724. p.
