Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
Mesterházy Mátyás, 1686). A további „sokszorosításra" példa Várkonyi Amadé Éva esete, akinek fennmaradt másolata 1715-ben már átiratról készült (51. sz.). Említésre érdemes még, hogy néhány esetben a végrendelet eredetijét ill. 18. századi másolatát is ismerjük, melyek különböző' levéltári leló'helyekró'l kerültek eló'. Ez a „kettó'sség" tette pl. lehetővé Chepely András testamentumának közlését (1. sz.): az eredeti példány „folytonossági hiányait" a 18. századi átirat alapján tudtuk pótolni. (Megjegyzem: az átirat szó szerint, de nem mindig betűhíven követte az eredeti tartalmát.) Más esetekben viszont két másolat maradt ránk: a Kelemen Tamás özvegyének, Horváth Erzsébet asszonynak 1693-ban Csáfordon kelt végrendeletéről fellelt két másolat egyike bizonyosan egykorú; míg a másik talán valamivel késó'bbi, a 18. század elején készülhetett (46. sz.). Nem érdektelen utalnunk arra: kik készítették a másolatokat? Erre forrásaink egy része pontosan utal. így tudjuk pl., hogy Várkonyi Amadé Éva rendelését a Felsó'büki Nagy Pál ítéló'mester által Felsó'bükön kiadott hiteles átiratról másolta le Dobner Mátyás Lipót, Sopron város nótáriusa (51. sz.). Gyakrabban eló'fordul, hogy a 18. századi másolat készító'je valamelyik vármegyei tisztségviselő': Imre Tamás 1644-ben kelt végrendeletéről pl. Dugonics József, Sopron vármegye fó'szolgabírája 1756-ban Barbacson készített hiteles másolatot (11. sz.); Potyondy János utolsó rendelését Chykor Ferenc esküdt írta át (10. sz.); Boros Mihály 1653-ban kelt testamentumáról pedig Bolla Zsigmond szolgabíró készített átiratot 1740-ben (16. sz.). Az idézett példák azt mutatják, hogy a 18. század közepén nó'tt meg jelentó'sebben a 17. századi testamentumok „értéke"; hasonló esetekkel találkoztam pl. Veszprém megye gyakorlatában is. 105 Mindezek megerősítik Degré Alajos megállapítását, mely szerint az irat, mint perbeli bizonyító eszköz jelentősége Magyarországon a 18. században jelentősen megnőtt; 106 ennek köszönhető - mint láthattuk - számos végrendelet szövegének fennmaradása is. Közölt forrásaink nyelvi megoszlásáról nem kell szólnom, hiszen a kötetbe csak magyar nyelvű testamentumok kerültek be; érdemes viszont néhány mondattal kitérnem azok nyelvezetére, leginkább a bennük fellelhető „idegen" hatásokra. A magyar iratokban felbukkanó latin kifejezések a 17. században természetesnek mondhatók; így nem meglepő, hogy a testamentumok többsége tartalmaz legalább néhány - akkortájt feltehetően szélesebb körben ismert - latin szót. Ezek egy része magához a forráshoz, annak jellegéhez kapcsolódó szakkifejezés: dispositio, testimonialis dispositio; fassio, haeres, tutor; részben a megerősítéshez kapcsolódik: coram me, anno et die ut supra, authentice, confirmai, factum est, actum (est); eseGyőrfi Imre 1615-ben ill. Dereskey Balázs 1633-ban Takácsiban készük testamentumáról 1760ban, Noszlopon lakozó Bago Péter 1685-ben kelt utolsó rendeléséről 1762-ben készült pl. átirat (HORVÁTH 1999. 363. p.). DEGRÉ 1984. 289-291. p.
