Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

„fél vagy sült bolondok, meg-háborodott elméjűek" és érvénytelenek az „Erő-hatalom által, s közönségesen ollyan állapotban kifatsart Testamentumok, a mikor a testáló személy a maga törvényes szabadságában nem volt".

84 Megkívánták még, hogy a testáló ép elmével és szabad akaratának kifejtésére alkalmas beszélőkészséggel, valamint befolyásmentes környezettel rendelkezzék.

85 A végrendeletek tartalmi részét, a rendelkezéseket - és esetenként azok korlátait - az itt vizsgált időszakban Werbőczi „Hármaskönyv"-e szabályozta. Ezen közismert munka külön-külön tárgyalja az egyes társadalmi osztályok öröklését; a legrészletesebben természetesen a nemesek jogaival foglalkozik; a városi polgárok ill. a parasztok öröklésének lehetőségeit csak néhány pontban érinti. Az utóbbiakkal kapcsolatban azt mondja: ha a testáló egyedülálló személy, akinek holta után nincs örököse, az ő ingó javairól szabadon végrendelkezhet; az ingatlanjai pedig, ha őstől maradtak reá, teljességgel földesurára szállanak; ha viszont azokat maga kereste, úgy azoknak fele száll földesurára, fele pedig annak marad, akinek testamentumában hagyja. Hozzáteszi továbbá azt is: ha a paraszt végrendelet nélkül hal meg, úgy minden jószága földesurára száll.

8 Ugyanitt találunk egy másik lényeges rendelést: ha a paraszt törvényes örököst hagy maga után, de az még a törvényes kort, azaz a 12. életévét nem érte el, úgy a testáló utóörökös-rendelést tehet, azaz rendelkezhet arra az esetre, ha a törvényes örökös még gyermekként meghalna. A „Hármaskönyv" ezen passzusa lehetett a jobbágyi végrendeletek készítésének egyik fontos ösztönzője, hiszen így a testáló paraszt szerzett javainak felét „megmenthette" ill. biztonságban tudhatta hátrahagyandó javait kiskorú gyermekei halála esetén is. A nemesek öröklési jogát Werbőczy több tucatnyi rendelkezése érinti; ezekből csak néhány, a 17. századi nemesi testamentumok vizsgálata szempontjából fontos szakaszt említek. Részletesen foglalkozik pl. azzal: kik értendők „örökösök és maradékok nevezete alatt"? (I. 17.); mely jószágok illetik mindkét ágat ill. mely jószágok illetik vagy nem illetik a női ágat (I. 18-19.); több szakaszban tárgyalja az atyai és ősi javak testvérek közötti felosztásának módját (I. 40-46.); kimondja, hogy minden úrnak és nemesnek saját javai fölött szabad rendelkezési joga van (I. 57.). Szempontunkból lényeges szakaszok foglalkoznak a leánynegyeddel ill. a hitbérrel és a jegyajándékkal (I. 89-100.), hiszen ezen házassági vagyonjogi intézmények forrásainkban is gyakran említtetnek.

87 Ugyancsak több pont érinti a gyámság különböző eseteit;

88 ez szintén lényeges számunkra, hiszen a testáló egyik fontos szándéka nem ritkán éppen az, hogy a hátramaradó özvegy vagy a kiskorú örökös mellé megfelelő tuNÁNÁSY 1798. 45. p. Ld. erről FRANK 1845. 432. p. vagy TÁRKÁNY SZŰCS 1961. 150. p. WERBŐCZY 1990. III. rész 30. cím; idézi: NÁNÁSY 1798. 370. p. A házassági vagyonjogi intézményekről részletesebben ld.: CSIZMADIA 1975. 289-290. p., vagy ECKHART 2000. 303-309. p. Különösen: WERBŐCZY 1990. I. 112-117., de további szakaszok is érintik.