Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
kevés szarvasmarhái vannak, vidéki határokban bélleni nem kínteleníttetnek. Valami eladni való [van], azt hol Sopronban, hol Kűszögre hordgyák; Sopron három, Kúszög pedig egy mérföldnyire vagyon tülök. Mezei termésbül mind ekkoráig senkinek se in natura, se pedig készpínzül nem adtak. Mind határjokban, mind pedig szomszídságokban az malmok szüksígekre elígsígessek és számossan vannak, úgy hogy vidék helyekre malmokra járni nem kínteleníttetnek. Vannak alkalmatos ríttyeik, az honnénd ők jó és haszonra való szénát és sarjút tarkarhatnak, kivel is teletszaka az ő kevés számú szavasmahái[ka]t utcunque" 2 kitarthattyák véle. Ellenben ezen hellysígnek szőlőhegye nincs, se pedig erdeje, az honnénd tűzre való fát hordhatnának, a' vagy salvo honore sörtvéles marhái[ka]t makkoltathatnák, hanem pínzen kölletik megszerezni. Épületre való fát pedig, valamint e' koráig, úgy ennek utánna is a' földes uraknak declaratiója szerint, a' midőn valami ollyas, épületre való fa házához kívántatni fog, az uraság azt megszerzi, ha más móddal nem, készpínzen is, úgy értvén mindazonáltal, hogy nem az uraság, hanem magok az jobbágyok tulajdon marháival és szekereivel házokhoz hordani köteleztetnek. Vizenyős esztendőkben mindenikének két hold földgyinek [egy] részit, a' víz meg szokta állani, melly miatt a' midőn vetések vannak bennek, alkalmas kárt szenvednek. Item ezen hellysígnek se szántóföldgye, se pedig ríttye pro communi usu" 3 nincs, a' mellybül magoknak közönsíges haszonra való segítsíget vehetnínek. V. A' mint a' conscriptióbul ki fog tetszeni, kinek 11 [és] két-három fertál, kinek 12 holdbul álló szántóföldgye vagyon, circiter 23 s 24 köböl capacitásúak [és] nígy szekérre való, jó szénát termő rittyek, a' hol könnyen két szekérre való sarjút is kaszálhatnak. VI. A' mint föllebb, harmadik punctumban, esztendőt által hány napokbul álló robotot marhával vagy gyalogul szolgálnak, ki fog tetszeni, melly marhás robottyokat két-két marhával vüszik végben, elmenetelek és visszajövetelek belészámlálásával. VII. Ők ugyan mind e' koráig semminemű termísbül, valami csak kilenczed alá esendő lett volna, 9-det az uroknak nem adtak, mindazonáltal, ha az igasság úgy hozza magával és meg kölletik lenni, azon kilenczednek termíszet szerint való kiadása helett inkább kíszpínzül annak megváltását és adását választják; az meglévén, az uraságok kegyessíggel viseltetvén hozzájok, ismét azon kíszpínzül, avagy aequivalens" 4 teendő szolgálatnak választását is nekik engedte, és a' mellyik része könnyebbsígekre fog szolgálni, azt válasszák. Az kik is " 2 valahogyan a község használatára m egyenértékben