Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
Mind ez üdéig szokásbul behozott szolgalatjuk ebbül áll: Nagy Pál consiliarius uram jobbágyi, Kebelei Péter, Hajmási István szolgáltak esztendőt által minden héten két napot, egy nap marhával, egy nap gyalog, ketteje, Nímeth István és Kebelei István szolgálnak minden héten egy nap marhával, Kebelei Ferencz pedig minden héten egy nap gyalog. Két első ád két kappant, 10 tyúkmonyat, kinek marhái vannak, adnak egy szekér karácsonyi fát, item hosszú fórért adnak ketten 3 forintot, fonynak ismét hol több, hol kevessebb funt kendert, szilvát is aszalnak hol többet, hol kevessebbet. Zobothin uram részirül lévő, minthogy az uraság gazdaságához is lát, esztendőt által nem többet, csak egy szőlőt dolgozott az urának góri' hegyen. Polányiné asszonyom ő nagysága részirül szolgál 60 napot, az uraságbéli takarmányt mind mezeit, úgy szüretbélit annak üdéiben góri majorjában bé kölletett takarni, 4 funt kendert font. Fodor István uram részirül lévők ketten 52 napot marhával, a' többi ugyannyi napot gyalog szolgált, gabonabéli termísit roboton kívül betakarták az uraság étele és itala mellett, adtak egy kappant, 10 tojást, mindenik font 5 funt kendert. Fölsőbüki Nagy Istvánné asszonyom részirül szolgálnak 52 napot marhával, adnak egy szekér karácsonyi fát, szilvát aszalnak hol többet, hol kevessebet, font mindenik kendert 5 funtot, adtak egy kappant, 10 tojást. Damonyai Nagy Istvánné asszonyom Ő nagysága részirül szolgálnak 52 napot gyalog, gabonahordásban Damonyán a' meddig tartott, jelen kölletett lenni, adtak 10 tojást, egy kappant, font ki-ki hat funt kendert, szilvát hol többet, hol kevessebbet aszaltak. Czompó Jánosné asszonyom részirül szolgál esztendőt által 52 napot, a' mint parancsoltatik, hol marhával, hol gyalogul, ád egy szekér karácsonyi fát, egy kappant, 10 tojást, 5 funt kendert fony. Horváth Bálint részirül szolgál minden héten két napot, egy nap marhával, egy nap gyalog Lócsra, 5 funt kendert fony. Szabó Ferencz uram részirül egyike szolgál 104 napot, a' másik pedig 52 napot, gabonáját góri majorban kölletett betakarni, kendert fontak 3 funtot, a' midőn a' szőlőnek termíse vagyon, azt is megszedni és betakarni [kellett], szilvát hasonlóképpen hol többet, hol kevessebbet aszaltak. Móriczné asszonyom részirül góri majorjához szolgálnak 52 napot gyalog, az uraságnak étele és itala mellett, gabonáját betakarták, fontak 5 funt kendert, szilvát aszaltak, hol többet, hol kevessebbet. Nagy Mihál uram részirül szolgál 52 napot gyalog, 3 funt kendert fony. Gál Györgyné assszonyom részirül szolgál 66 napot, gabonbéli termísit az ura étele és itala mellett betakarták, 3 funt kendert font ki-ki. Horváth Miklós uram részirül szolgál minden héten két napot, egy nap marhával, egy nap gyalog, hol több, hol kevessebb kendert fony, ád egy kappanyt, 15 tojást. Jeli Káról uram részirül szolgál 104 napot gyalog, gabonáját és szüret alkalmatosságával szőlőnek hasznát az uraság étele és itala mellett bé segítette takarni, 6 funt kendert font, szilvát is hol többet, hol kevessebbet aszalt. ' Gór (Vas megye)