Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

apró széna terem, egy részén pedig sasos és azért alábbvaló; de azok is közöttünk nincsenek egyaránt fölosztva, nímellyek közüllünk, akik egész helyessek, csak két darabot, némellyek pedig 3, 4 és 5 [darabot] is bírnak. Akit legnagyobbnak tartunk réttyeink között, terem rajta 5 szekér széna; ezen alul 4 2/4, 4, 3 2/4, 3 % 3, 2 2/4, 2 % 2,1 3 / 4 , 1 2/4, 1 % 1, 3 / 4 és legalább egy octál szekér. A réttyeinknek nagyobb részén sarjút is lehet kaszálni. VI. A roboton már előbb, ad punctum 3-tium elszámláltuk, mellyet egyéberánt két marhával szoktunk szolgálni, parlag szántáskor pedig, amidőn szükséges volt, régi szokás szerint öszvefogtunk, de az mindenikünknek különössen egy napi robotban számláltatott. A robot­ra való menetel pedig és visszajövetel eddig mindenkor robotban bevétetett. VII. A kilenczedet semminemű termésünkbül ki nem adtuk, s amennyire tudjuk, az egész nemes vármegyében más dominiumokban is sohol szokásban nem volt. Azokon kívül, amellyeket már előbb elszámláltunk, a méltóságos uraságnak semmit nem adtunk. VIII. Ezen helységben egy puszta helynél több nincsen, de annak is mind földgyeit, [mind] réttyeit más jobbágy bírja és azoktul a' robotot is szolgállya, az adót is fizeti. IX. Minnyájan örökös jobbágyok vagyunk, s az uraság híre s akarattya ellen házunkbul ki nem mehetünk. Bíró Kovács György X. Polgármester Szántó János X. Eskütt Bujtás Ferencz X. Eskütt Gergácz Mihál X. Eskütt Horváth Ferencz X. Eskütt Fodróczy György X. (P.H.) A vármegye által kiküldött összeírok Felsőbüki Nagy Sándor aljegyző és Darás Ádám esküdt. [Szentmiklós, 1767. június 6.] Jelzete: MOL C.59.3149.cs.l67.sz. 84. SZERGÉNY 188 I. Vagyon ezen helységnek régi urbáriuma is, de ezelőtt tartatott a' méltóságos urasság úrszé­ket mintegy hat esztendővel, és azulta azon úrszékinek vígezésihez alkalmaztattyuk magun­kat. ma Agyagosszergény része

Next

/
Thumbnails
Contents