Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

bukkantunk, csak annyi időm volt, hogy Krisztinkovics emlékkönyvét magamhoz vegyem, míg minden egyéb, a vezérkari okmányokkal együtt a kocsin maradt. Amikor pedig másnap a Karánsebes ezredbeli határőrök bennünket a mömli erdőben elfogtak, ez is a rám bízott térképekkel együtt elveszett. Kmetyt Bem mentette meg. Engem kísérőimtől ökleim szabadítottak meg. Egyetértés, 1899. június 16. No. 164.; Sopron, 1899. június 20. No. 139. 16. Trskó János: A csornai támadás Éppen leáldozóban volt már a nap, mikor Pápáról Tétre bevonultunk. Isten egy pillanatra elvette az eszemet. A lovamról le sem szállva egyenesen Szemere felé vettem utamat, hogy Matkovics főbíró bájos leányánál tiszteleghessek. Már a távoli elválasztó dombon voltam, midőn azon eshetőség kezdett nyugtalanítani, hátha a sereg tovább megy s én jelentés nélkül távozva szökevény akarok-e lenni. Visszafordultam s mire Tétre érkeztem, a seregnek csakugyan hűlt helyét találtam. Sarkantyúba kaptam a lovamat s a jelzett nyomon a sereg után vágtattam. Az első, a kivel találkoztam, Kmety ezredes volt. Menet közben közölte, hogy Csornán egy osztrák hadtest állomásozik, ezt akarja ő az éjjel meglepni, s ha rendelkezései pontosan végrehajtatnak az illető dandárnokok által, okvedenül el is fogni. A szükséges előkészületeket megtettük, sőt az ágyúk kerekeit, hogy ne zörögjenek, szalmába fonattuk. Jóllehet, lassan haladtunk, mégis hamarább érkeztünk Csorna alá, mint sem Pongrácz László alezredes, dandárnok a bécsi utat az osztrákok előtt elzárta volna, mire különben egyenes meghagyást kapott Kmetytől. Már virradni kezdett s Pongrácz még sem adott jelt magáról. Hogy tehát teljes kudarcot ne valljunk, Kmety támadásra vezényelt minket. A dühös vérengzés után, melyben Wyss osztrák tábornok is lelte halálát, az ellenség fölött teljes győzelmet arattunk, de miután Pongrácz mindvégig sem szállotta volt meg a bécsi utat, az osztrákoknak sikerült a kelepcéből kimenekülniük, Bősárkány felé, melyet a harc után a bresciai hiéna

284 bosszúból felégetett. Legtöbb főtiszt a Vilmos-huszárokból esett el s majdnem pótolhatadan veszteség érte seregünket az által, hogy Mikovényi Károly és Dessewffy Dénes harcképtelenné lettek. Sebesültjeinket Pápára szállították, hol igen kitűnő ápolásban részesültek. Hogy a csornai lakosok mennyire fel voltak bőszülve az Haynaut nevezték így, mert 1849 április l-jén leverte az észak-itáliai bresciai felkelést, majd kíméleden megtorlást alkalmazott a résztvevők ellen.