Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

lelőtte. Akadtak azonban hazafias jóbarátok, akik igazolták az alibit s Krisztinkovich Edének nem lett bántódása". Igaz ugyan, hogy az elbeszélő maga azt mondja, hogy Krisztinkovichnak nem lett bántódása, mert „akadtak jóbarátok, akik alibijét igazolták"; mégis könnyen azt gondolhatja ma, 50 év múltán az olvasó, hogy nem leheteden, sőt valószínű, hogy Wysét csakugyan K. lőtte le, mert hát: nem mozdul meg a nád, ha a szél nem fú. A történelmi igazság kedvéért tehát, s különösen azért, mert nem bocsájtható meg, ha szabadságharcunknak még csak a legjelentéktelenebb mozzanata, eseménye is elferdítve, vagy ami még rosszabb, meghamisítva adatik át az utókornak, szükségesnek, elengedhetetiennek tartom Wyse eleséséről a következőket elmondani. A csornai csatában (1849. jún. 13.) nagy összekavarodása volt a honvédek és az osztrák csapatoknak. Majd egyik, majd a másik volt előnyös helyzetben, sőt egy huszárcsapat az ellenség által beszoríttatott a csornai kertek közé, hol mármár a válság várt reá, hogy meg kell adnia magát, vagy egytől-egyig elhullani az osztrák gyalogság golyóitól. Ekkor kapta a sürgős parancsot az első magyar vadászzászlóalj (másképp Ormai-vadászok) 1. és 2. százada, hogy sietve menjen a megszorult huszárok védelmére, megmentésére. A vadászcsapat gyorsan vonult fel Csorna főutcáján, bár a legénység a forró júniusi nap hevében már nagyon ki volt merülve. A gyors menetelés közben egy 14 éves fiú — ha emlékezetem nem csal, Kovács Pista volt a neve — a szomjúságot már nem bírván tűrni, hirtelen kivált a csapatból, s beszaladt egy ház udvarára a kúthoz, hogy szomját eloltsa. Míg ő a kútnál volt, ezen idő alatt a vadászok az utcáról egy ház udvarán kivonultak a kertek közé szorult huszárokhoz (akiket szerencsésen ki is szabadítottak válságos helyzetükből), a fiú azonban nem véve észre a csapatnak az udvaron át való kivonulását, elmaradt a csapattól, eltévedt s futott az utca vége felé, úgy vélekedvén, hogy társai a városból kivonulván, őket a mezőségen távolabbról is megláthatja, feltalálhatja. Azonban csalatkozott. A legszélső háznak a mező felé fordult fala mellett megállott tehát, s lábhoz eresztett fegyverrel a falhoz támaszkodva leste, hogy mikor láthatja meg csapatját, s csatiakozhatik hozzájuk. Hirtelen nagy lópatkó csattogás zavarta fel nyugalmából, mely a városból kifelé mind közelebb-közelebb hangzott őhozzá. Ekkor óvatosan a ház falának utca felől való sarkához lopódzott, s látta, hogy egy „zöld tollas" vezetése alatt vágtat arra az osztrák táborkar. Arcához kapta tehát felhúzott fegyverét, célzott, a puska dörrent, s a zöld tollas, aki nem volt más, mint Wyse osztrák generális, élettelenül bukott le lováról.