Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

Amint a híd készen volt, egyik lövegemet előreküldtem rajta, míg egy másik tüzelt, s amint az előremenetet egy másik követte, s amint az ellenséges lovasság és tüzérség látta, azonnal hátraarcot csináltak, s gyorsan hajtottak a faluba, amihez meglehet, az is hozzájárult, hogy amidőn éppen a hidat csináltattam, utánunk jött még egy huszárosztály három löveggel, amelyekért még Lesvárról küldtem. Ezen egységet Marzsó százados parancsnoksága alatt Fejértón, Cakóházán át Bősárkány felé küldtem azon megbízással, hogy lehetőleg az ellenség előtt szállja meg e községet, s ha ez már nem lenne lehetséges, üldözze azt s tegyen benne kárt. Egységemmel, miután a föld népétől megtudtam, hogy Kmety már megszállta Csornát, s az ellenség Bősárkány felé vonult vissza, azon reményben, hogy Kmety csapataival üldözi az ellenséget, ez utóbbi község felé vonultam. Maglócára érkezve, a parasztok azt mondták, hogy az ellenség a legnagyobb rendedenségben minden irányból Bősárkány felé menekül, s a hidak helyreállításával foglalatoskodik. Mivel a megerőltető lovaglást már nem bírtam, a két század legidősebb századosának megparancsoltam, hogy az ellenséget gyorsan kövesse, s a másik egységgel — Marzsóéval — Bősárkányig üldözze. Azonban ezen, amint azt csupán később megtudtam, erősen csatakerülő százados, egészen lassan követte, s annak ellenére, hogy Marzsót előnyomulni és tüzelni látta, Bősárkánytól néhányezer lépésnyire megállt és tédenül viselkedett. Marzsó megpróbált gyorsan Bősárkányra jutni, azonban mivel a mocsáron átvezető töltés hídjait az ellenség lebontotta, s a helyreállításukhoz nem talált anyagot, úgy állította fel lövegeit, hogy a községet és a Szentjánosra vezető utat pásztázhatta. Megjelenésekor az ellenség utóvédje a legnagyobb rendedenségben tovább menekült a vékony töltésen, s mivel Marzsó lövette, ez eléggé gyorsan történt. Visszalovaglásom során egyszer csak láttam, amint Kmety csapatai Csornáról Kóny felé vonulnak, hogy gyorsan megtudjam, mit jelent mindez, oda ugrattam, s azonnal megkérdeztem, hogy az ellenség talán Kapuvárról előnyomulna, amire nemmel válaszoltak, hanem Kmety megelégedett azzal, hogy az ellenséget Csornától alig néhányezer lépésnyire üldözze, majd két óra hosszat pihentesse csapatait, s a Kapuvárról történő komoly előnyomulástól tartva, ismét visszavonult Tétre. Amint Kmety megérkezett, azonnal javasoltam neki, hogy jobb volna, ha e napon itt maradna, mert az ellenség előnyomulására nem kell gondolni, ő azonban ezt nem akarta tenni, s azon kérdésemre, hogy miért nem üldözte, azt válaszolta, hogy csapatai túl fáradtak voltak, hogy a gyorsan menekülő ellenséget követhessék — nekünk pedig korábban kéznél kellett volna lennünk.