Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

hessenek csapatokat, s a Csorna felé nyomuló csapatok visszavonulása veszélyeztetve legyen. Klapka azonban ezt elvetette, és azt mondta: „Minek, Kmety majdnem még egyszer olyan erős, mint Wyss". 16-án

242 reggel 6 óra után, amikor a felderítésre induló csapatok után utaztam, az abdai hídhoz érkezve, hallottam a csornai ágyúdörgést, még egyszer kértem tehát Klapka tábornokot, akit Abdán találtam, hogy valamit küldene oda. Erre azt mondta: „Tőlem lehet, azonban ki menjen, Poeltenberg már túlzottan elől van, Ön beteg" — én azonban azt mondtam neki: „Ez nem baj, a kocsim amúgy is itt van, s csak Kónynál ülök lóra". Erre azt mondta: „Nos, menjen Ön, és a tartalékból vigye, amire szüksége van". Erre azonnal parancsot küldtem ehhez, hogy azonnal küldjenek utánam egylovas századot három löveggel, gyorsan Lesvárra mentem, magamhoz vettem az ott előőrsön álló lovasszázadot, s Kóny felé vonultam, a másik lovasszázadnak a lövegekkel Enese előtt kellett hozzám csadakoznia, Kónyig folyamatosan ügetésben mentünk, úgy, hogy kilenc óra felé oda értünk. Enese előtt egy gyorsan lovagló paraszt jött szembe, aki azt a hírt akarta Győrbe vinni, hogy az ellenséget kivetették Csornából, s azt mondta, hogy ha sietek, az ellenség utóvédj én még rajtaüthetek. Kóny mögé érve, láttam, hogy az ellenség egy gyalogzászlóaljjal, egy dzsidásszázaddal és egy fél üteggel a töltés másik oldalát tartja megszállva, s hogy itt nehezen juthatok át, erre gyorsan előre rendeltem lövegeimet, s hathatós tüzet nyittattam az ellenségre, amely el akarta rombolni a hidat, az ellenség hasonló hevességgel viszonozta az ágyútüzet, mivel azonban a gyalogság minden lövés után hátrált, és a hídból csupán egy pallót szedett fel, a lövegek is, mivel én lövegeimmel állandóan előnyomultam, visszavonultak e ponttól mintegy ezer lépésre Maglóca falu felé, ahová a gyalogság már elvonult. Mialatt ezen lövegek gyorsan visszamentek, az enyéimet folyamatosan majdnem a hídig toltam előre, s azt az odasiető parasztok által, a reájuk irányzott tűz, az ismét előnyomuló ellenséges lövegek ellenére, ismét helyreállíttattam. A dzsidások parancsnoka oly rosszul állította fel őket, hogy majdnem minden golyó a századába csapott. Véleményem az, hogy az ágyúfedezetnek az ellenséges lovasság nagyobb távolsága esetén nem szükséges, különösen, ha annak még a terepakadályokon is át kell kelnie, az üteg közelében állania, hanem körülbelül 4-500 lépésre, és sohasem az üteg mögött, hanem oldalt, mert ezáltal az ellenséges üteg tüze megosztatik, ezt többször megkíséreltem, s soha nem veszítettem egyeden löveget sem, s a fedezetből összességében is csak kevés embert. '* Helyesen: 13-án.