Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

lebbi összeköttetésben legyen, s ha már egyszer ahhoz a tervhez kell ragaszkodunk, hogy védekező állásban kell maradnunk, a Rába-vonalat egyesülten tarthassuk, Pápa, Marcaltő, Kiscell stb. helységeket pedig csak kisebb portyázó vezényletekkel szálljuk meg. Kmety ez idő tájt váratlanul lovassági erősítést kapott. A Csehországban állomásozó Nádor-huszárezred maradékát Itáliába rendelték, azonban az Ausztrián történő átvonulás közben az egyik osztály észrevette az alkalmat, s néhány altiszt vezénylete alatt Magyarországra szökött, majdnem minden községben, amelyen át kellett jutniuk, részint reguláris csapatok, részint nemzetőrök akadályozták továbbjutásukat, de nagy hazaszeretetük mindezen akadályokon átrepítette őket, s jelentős ember- és lóveszteség után szerencsésen elérték a határt, ahol egy napot pihentek, s Pápán Kmety hadtestéhez még 144 fő csadakozott igen nyomorult állapotban - 200 főből igen komoly veszteség. Később a szétszórtakból még néhányan egyesével beérkeztek hozzánk. Mivel e legénység és lovak igen elcsigázott állapotban volt, csak június végén lehetett őket szolgálatra alkalmazni. A csornai ütközetben még nem harcoltak. A huszárok ezen mindent feláldozó hazaszeretete a haza történetében örökké méltatva leend. (...) Tőlünk és Kmetytől a portyázó vezényletek folytonos mozgásban voltak: mindent a kezeinkhez juttattak, mi az ellenség számára szállíttatott; a gerillák szintén távolabbra hatoltak, és gyakran hoztak Győrbe egész szállítmányokat, melyeket az ellenségtől foglaltak le. Egy őrjárat a Csornán maradt portyázó vezénylettől június 13-án

236 Mihályi községhez közeledett, s itt vett észre egy onnan felénk utazó ellenséges tisztet. Legénységünk, mely nagyobbrészt újonc Hunyadi-huszárokból állt, s egy régi őrvezető vezette, mindjárt körülfogta a kocsiját, s utóbbi közölte a törzstiszttel, hogy a foglya. Ez erre készséggel megadja magát, s a kocsi Csorna felé továbbment; egy erdőcske közelébe érve, a törzstiszt hirtelen kihúzta kardját, amelyet a huszár elővigyázatlanságból nála hagyott, s a kocsiról leugrott; vagdosott maga körül jobbra-balra, miközben az őrvezetőt mellén megvágta, a legénység lovai szerteszét ugrottak, a tiszt tért nyert, s az erdő felé szaladt. A huszárok utána rohantak, de mivel a lovak a vagdalkozóhoz nem akartak közeledni, az öreg huszár leugrott a lováról, kilesett egy alkalmas pillanatot, a tiszt közelébe ugrik, őt mellén, ez pedig a huszárt torkán ragadja meg. Utóbbi gyengébb volt, s így kardjával egy vágást mért fejére, éppen az orrán találta el, mire a törzstiszt összeesett, és a huszár dühében még két vágást intézett a fejére. [A 236 Helyesen: június 8-án.