Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - A csornai ütközetre vonatkozó hadijelentések, 1849. június 14-22.

Pozsony, 1849. június 14. Haynau jelentése Gyulai Ferenc altábornagy, cs. kir. hadügyminiszterhez A Csornára és Kapuvárra előretolt Wyss-dandár Csornán lévő féldandárát e hó 13-án hajnalban a fölkelők, akik több oszlopban nyomultak előre, minden oldalról, különösen hátulról megtámadták, s egy hosszú, kemény ütközet után Bősárkányig nyomták vissza. Ezzel egyidőben érkezett ez utóbbi községbe az egyeztetett szolgálati megbeszélésre Schlik gróf altábornagy úr, rendezte a visz­szavonuló csapatokat, s ott állást foglalt velük, amelyben hosszabb ideig tartotta magát, s csak amikor az igen túlnyomó erejű ellenséges oszlopok oldalt veszé­lyeztették, vonult vissza ezen hadoszloppal a Rábca mögötti biztos állásba, hogy a csapatok szükséges nyugalmát biztosítsa, s ne tegye ki őket további vesztesé­geknek. Mindezideig az ezen esetről szóló részletes jelentést még nem kaptam meg, azonban biztosnak tűnik, hogy Wyss tábornok, aki alól már az elején ki­lőtték a lovat, vagy elesett, vagy fogságba került. Ugyanakkor igen feltűnő, hogy a Kapuváron lévő, meg nem támadott másik fél dandár, amelynek a csekély, 1 3 A mérföldnyi távolság miatt az ágyúdörgést minden­képpen hallania kellett, ennek ellenére nem nyomult előre a másik féldandár támo­gatására és megmentésére; amelynek annál inkább meg kellett volna történnie, mert a közeli Szentmiklóson a 3. hadtest egy teljes dandára állt támogatására, s az ellenség ezen előnyomulás által a legnagyobb veszélybe került volna. Van szerencsém Nagyméltóságodnak egyelőre ezt tudomására hozni, azon­ban fenntartom magamnak a részletes jelentés kézhezvétele után Nagyméltósá­godnak a további megfelelő közléseket tenni, valamint Őfelségének is körülmé­nyes jelentést tenni. Fogalmazvány. 2548/op. KA AFA Kr. i. U. Karton 1834. HA u. H. 1849-6-224. Gé­pelt másolat. HL 1848-49. 32/523. 151. Agyakos, 1849. június 14. Varicourt bárónak, a 4. (Császár) dzsidásezred századosának jelentése Jelentés az e hó 13-án Kónynál vívott ütközetről Alulírott reggel 6 órakor ágyúdörgést hallott Csorna környékéről. Azonnal kivonultatta csapatát, s a győri úton 2 parancsőrt küldött a főhadiszállásra, azzal

Next

/
Thumbnails
Contents