„Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni” (Sopron, 1998)

Dokumentumtár

Mindenki polgármestere legyek! Ez a kívánság hangzott felém. Azt hiszem joggal mondhatom, voltam, vagyok és leszek mindenki polgármestere, mert más nem is tudok lenni. 1918. augusztus 1-én ígértem erről a helyről először, hogy pártpolitikai elfogultság, felekezeti befolyás nem fog érvényesülni hivatalos kötelességeim teljesítésében. Azt hiszem joggal mondhatom, ígéretemet beváltottam és joggal megújíthatom ezt az ígéretemet. Beváltása nem lesz nehéz, mert áldott emlékű szülőim belém plántálták az igaz keresztény felebaráti szeretet és azt a kis patakot, mely a szívemet hajtja, nem mocskolhatja be a bosszúállás, a gyűlölködés, vagy az irigység lelki szennye. Ezek a sötét hullámok megtorpannak, megtörnek azon a gáton, amelyet a belém nevelt keresztény erkölcs emelt szívem tiszta szándékainak a védelmére. A felebaráti szeretet 1918. augusztus 1-én adta ajkamra ezt az óhajtást: „Békét kívánok a világnak, békét hazánknak, békét városunknak és békét ennek a háznak." Sajnos jókívánságomat ma meg kell ismételnem. A világ békéje, hazánk békéje nem függ tőlünk. Városunk békéjének létrehozásán fáradoztam 21 éven át, sajnos nem azzal az eredménnyel, amelyet szerettem volna. A megfelelő eredmény hiányában tovább kell küzdenem e szent cél elérésére. A városháza békéje sincs meg. Szeretném, ha előbb-utóbb bekövetkezendő búcsúzásom alkalmával egyetértésben, testvéri szeretetben, irigykedés nélkül a város javára dolgozó tisztviselőket adhatnék át utódomnak. Minden erőmmel rajta leszek, hogy ez a szándékom testet öltsön. 21 év után ma újból felém árad a többség bizalma. A mai választás megnyugtat arra nézve, hogy jó úton jártam. Ezen az úton kívánok maradni. Göröngyös, meredek, keskeny út az, amelynek a szélén sűrűn teremnek az idegtépő tövisek. És mégis járom ezt az utat, mert meggyőződésem, hogy ezen az úton szolgálhatom legjobban hazánk és a nagyon szívemhez nőtt városunk érdekeit. És ezen az úton fogom vezetni tisztviselőtársaimat. Mikor a magam háláját újból megismétlem, méltóztassanak megengedni, hogy ehhez hozzáfűzzem a ma megválasztott, előléptetett tisztviselőtársaim háláját. Tudom, hogy tisztviselőtársaim munkájukkal fogják bebizonyítani, hogy érdemesek voltak a tekintetes Törvényhatósági Bizottság bizalmára. 1918-tól 1939-ig hosszú idő, nehéz kor zajlott le. Feljogosítva érzem magamat annak kijelentésére, hogy a nehéz hosszú idő alatt nem változtam meg. Feljogosítva érzem magamat arra, hogy a mai beszédemet, ha nem is szószerint, de hasonló gondolatokkal zárjam, mint az első székfoglaló beszédemet 1918. augusztus 1-én. Szívet hoztam, szívet kérek a tekintetes Törvényhatósági Bizottság minden tagjától, és szívet követelek minden munkatársamtól, olyan szívet, amelyben nem lakozik más vágy, minthogy a jó Isten oltalmazza meg továbbra is ezt a várost és adjon a hűség városának falai közt lakó minden igaz magyarnak és minden becsületes polgárnak! Sopron, 1939- december hó 1-én megtartott közgyűlésen