„Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni” (Sopron, 1998)

Dokumentumtár

20. ELNÖKI SZÉKFOGLALÓ BESZÉD A FRANKENBURG IRODALMI KÖRBEN. SOPRON, 1922. OKTÓBER 28. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Midőn Dr. Östör József a Frankerburg Kör elnökségéről lemondott és a kör vezető férfiai engem szemeltek ki ennek az érdemekben bővelkedő társaságnak a vezérévé: én sokáig haboztam a megtisztelő ajánlatnak, majd a választásnak elfogadásával, mert eszembe jutott, hogy Frankenburg művészi és irodalmi pangásunk okául azt említi föl emlékirataiban /II.köt.86.old./, hogy oly emberek szoktak nálunk az intézetek élén állani, akik a harangöntő hajdúra emlékeztetnek. És midőn sehogysem lehetett a megtisztelő választást elhárítanom és bele kellett nyugodnom sorsomba: Frankenburg szavaival vigasztaltam magamat. Azt mondja ugyanis patrónusunk, hogy: „A nemzetnek még homok hordójává szegődhetni és dicsőség." /Emlékiratok I.köt. 121.old/ Ez az idézet jelöli ki nekem az utat, amelyen haladnom lehet a Frankenburg Kör élén. Sopront a magyarok Istene megtette a magyarság nyugati végvárává. Ezt a végvárat megerősítette Frankenburg hatalmas pillérekkel, mély sánczokkal és vastag bástyafalakkal. Az idők viszontagsága azonban megrongálta Frankenburg várát, a múlt évi ostrom pedig ledöntötte néhány bástyáját és elpusztította a város kapuja előtt berendezett erődítéseknek egy részét. Homokot kell hordani a nemzet szolgálatában, hogy a nyugati végvár hiányait ki lehessen pótolni, és keverni kell ezt a homokot munkánk verejtékével, szívünk vérével, hogy a magyarság végvára bevehetetlen maradjon időtlen időkig. A bástyák kijavítása után meg kell töltenünk a várat olyan katonákkal, akik Frankenburg szellemében élnek és dolgoznak. Meg kell ismertetnünk e város és vidékének népét a magyar lélek művészi és irodalmi alkotásaival. A tekintélyek hanyatlásának mai szomorú korszakában rá kell nevelnünk a népünket a művészet tiszteletére. Frankenburg megbotránkozva jegyzi föl emlékirataiban fi.köt.56.old./, hogy korának egyik műpártolója jeles zenészeit egyúttal komornyik szolgálatokra is használta. Ha Frankenburg tiszteletét e művész iránt sikerül fölelevenítenünk és átplántálnunk hanyatló korunk önző fiainak szívébe: a magyar művelődésnek nagy szolgálatot teszünk. A Frankenburg zászlaja alatt álló csapatnak nem szabad nemzetiségi vagy vallási elfogultság bűneibe esnie. Frankenburg dicsérettel említi a rohonczi német nép vallási türelmességét, és hogy német anyanyelve mellett is büszkén nevezi magát magyarnak. /Emlékiratok I.köt. 34-35.old./