Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái II. 1555-1569 (Sopron, 1997)
Regeszták
1569. január 5. 360. (III. 283-284.) Nagy Mátyás örökösei és Kramer Ferenc hagyatéki ügye. Nagy Mátyás örököseinek perbeli képviseletében fellépő Nagy János belső tanácsos és Kramer Ferenc soproni polgár között néhány birtok vitás tulajdonjogának a perében a következő határozat született: Nagy János felperes - felajánlása szerint - követelését bizonyítsa Kramer Ferenccel szemben, illetve mutassa fel a hatályos telekkönyvi bizonyságot. Kramer Ferenc alperesnek az ellenbizonyítás lehetősége módjában áll. A 14 napon belül foganatosítandó bizonyítás, illetve ellenbizonyítás végrehajtását követően hoznak határozatot. 361. (III. 285-286.) Kolb János özvegye, Borbála és fiai közötti vagyonosztály. Frank Tamás, Kolb Gáspár és a kiskorú Kolb János és György nevében édesapjuk, Kolb János végrendeletének a megerősítéséért folyamodik. Ez ellen az özvegy, Borbála kifogással élt, és házasságlevele alapján végkielégítését kérte. Határozat: Mivel a házasságlevél ellen senki nem emelt ellenvetést, ezért az özvegy ennek értelmében azon feltétellel egyenlíttessék ki, hogy előbb Kolb Gáspár részére az ónöntő eszközöket szolgáltassák ki, de ezáltal örökrészében kárt ne szenvedjen. Ami pedig az ingó vagyont érinti; minden vétessék egybe, és az asszony szorgalmának és gondosságának megtérítéséül 80 font dénár járandóságot kapjon. A közös javak tulajdonával, amelyet az özvegy férjével együtt vett, a ház kivételével, amely a három testvér részére minden módon őrizzenek meg, a városi jogszokás szerint járjanak el. Kolb János végrendeletét hatálytalannak nyilvánítják. 1569. január 7. 362. (III. 286-287.) Prüner András kirchschlagi takács, valamint a soproni takács céh vitája. Prüner András kirchschlagi polgár és takács sérelmezi a soproni takács céh mestereinek, az alpereseknek az eljárását, akik őt, beiktatott céhbírói tisztsége miatt sértegető és gyalázkodó szavakkal illették. Határozat: Prüner András a grazi takács céhnél céhbírói tisztségét rendezze és az alpereseket idézze a törvény elé, mivel a céh céhszabályzata és szokásai az elöljáróság előtt ismeretlenek. A határozat ellen a bécsújhelyi és a soproni takács céh mesterei tiltakozásukat fejezték ki. A tárgyalás lefolytatása után amennyiben a soproni takács céh mesterei jogtalan és igazságtalan cselekedet elkövetésében vétkesnek találtatnak, a törvény szigorával járnak el ellenük és keményen megbüntetik őket.