Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Bariska István: Locsmand mezőváros XVI. századi kísérlete a pallosjog megszerzésére

A tartományi pallosjog (Landgericht) uradalmi intézményesítésének kérdését valóban összetett problémának lehet minősíteni. Ugyanis ebben a harcban, Kőszeg városa, Locsmand mezővárosa és Kőszeg uradalma közt folyó küzdelemben nem egyszerű érdekérvényesítésről volt szó. A három szereplő mindegyike ez idő tájt Alsó-Ausztria zálogán volt. Ez a tény mindhármójuk magánjoga érvényesítését meghatározta. Az csak illúzió volt, hogy a hozott szokásjogok és a kapott szabadalmak alapján bármelyik kitüntetettnek érezheti magát egymással szemben és ellen. Az alsó-ausztriai kormányszék és kamara pedig mindvégig világosan éreztette a felekkel, hogy m indegyiket eszköznek tekinti és elsősorban az udvari és alsó-ausztriai főhatósági szempontok szerint mérlegelt. Szó sincs arról tehát, hogy ebben a vitában a végcél az uradalom pallosjoga lett volna. A szereplők számára igen, de az irányítók számára nem. Az udvar ugyanis a történeti zálogstátuszt nem tekintette átmenetinek. Sok tekintet ben reális volt, amikor azt feltételezte a maga szemszögéből, hogy a terület magánjogi zálogstátusza államjogi, közjogi szintre emelhető. Ne felejtsük el, hogy a helyzetet megalapozó szerződések ekkor már több mint száz esztendősek voltak. Ennélfogva azt valamiképpen még tolerálni tudta a kormányszék, hogy végleges jelleggel intézményesült az adott viszonyok között a pártatlan bíróság. Hogy ezzel a magyarországi városok szokásjoga is. De azt már saját ellenőrzése alá akarta vonni, hogy a de facto neki alárendelt városok, mezővárosok és uradalmak intézményeiben mi történik. így példának okáért a magyarországitól eltérő hierarchiában megvalósuló bírói intézményekben. Vagy példának okáért a magyarországitól eltérő módon és magasabb szinten megvalósult kodifikáltságban a büntetőjog területén. Ebben pedig az alsó-ausztriai kormányszéknek és kamarának hivataltól is nagyobb hatásköre volt, mint a magyar központi szerveknek. A magyar szokásokkal és intézményekkel való konfliktus ezért elkerülhetetlennek tűnt. Nádasdyné Choron Margit is így járt Locsmánddal. A lényeg azonban az, hogy a kormányszék abban volt érdekelt, hogy a nyugat-magyarországi zálogterületeken — legyen az város, uradalom vagy mezőváros — minél több hídfőállást építsen ki. Messzemenően tiszteletben tartotta a magyar nemesi jogszokásokat, az ország törvényeit is. De ha arról volt szó, hogy egy zálogon lévő város, mezőváros vagy uradalom esetében az alsó-ausztriai főhatóságok a maguk eszközével (szabadalmak, urbáriumok, regálék, hivatali utasítások, törvények, rendeletek, pátensek, határozatok) bármit is intézményesíthettek, akkor azt komolyan vették. így tekintettek az alsó-ausztriai zálogban lévő Kőszeg városára, uradalmára és Locsmand mezővárosára is az uradalmon belül. Nem tagadva azok eszközjellegét. Egyben hozzátesszük, hogy ennek számos pozitív következménye is volt, amiként arra rámutattunk. A Sopron vármegyei, de a kőszegi uradalomhoz tartozó Locsmándnak így fontos szerepkört osztott az alsó-ausztriai kormányszék egy időre, ha azt az uradalom és Kőszeg városa mindvégig kétségbe is vonta. Csepreg pedig egyenesen külön háborút vivott emiatt Locsmánddal. Jogtörténeti hozadéka e történetnek rendkívül gazdag. Alsó-Ausztria viszont mind a központi törekvések, mind pedig rendi szempontból a fent vázolt intézményesülés mellett tört lándzsát.