Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Hermann Róbert: Niczky Sándor kormánybiztosi jelentései 1848. szeptember 24.-november 17.
magyar csapatok beérkezése miatt gyakorlati következménye nem volt; a horvátok pedig erővel is könnyen áttörhettek aKőszegcn maradt csekélyke f egyveres, regulárisnak éppen nem mondható nemzetőri erőkön. Kőszeg ellenállása ideig-óráig talán feltartóztathatta volna Todorovic seregét, de annyi időre nem, hogy a több irányból közeledő magyar csoportosítások bezárhassák körülötte a gyűrűt. Niczky „vétke" tehát csupán olyan következetlenségvolt, aminek nem volt gyakorlati következménye. Niczkyt hivatalosan nem érte szemrehányás e tettéért. A Todorovic elmenckülésével kapcsolatban indított vizsgálatok egyike sem érintette személyét. Mégis valószínűnek tarthatjuk, hogy 1848. november közepén történt felváltása a kormánybiztosi poszton ennek következménye is volt. A Niczky helyébe Sopron megye kormánybiztosává megtett Lukinich Mihály kapuvári képviselő kinevezésével kapcsolatban kiadott utasítás azzal indokolta Niczky felváltását, hogy a megyében „az újoncállítás, amint értesültünk, jobbadán bevégezve van". Ez azonban tényleg csak „jobbadán" történt meg, mert 1848 december közepén a megye és a területén lévő szabad királyi városok újoncainak kb. 15 százalékát még nem állították ki. Niczky felváltása már csak azért is figyelemreméltó mert a többi dunántúli megyék kormánybiztosságában nem történt hasonló változás; sőt, inkább az volt a jellemző, hogy a kiküldött újoncozási vagy népfelkelési biztosok újabb és újabb feladatköröket kaptak. Niczky a továbbiakban is Sopron megyében maradt, s nem jelent meg az országgyűlésen. Itt érte a cs. kir. csapatok december közepi támadása is. Bár az 1848. október 3-i manifesztum utáni működése miatt ő is a büntethető személyek kategória jába tartozott, tudomásunk szerint nem állították hadbíróság elé, sőt, „bántalom nélkül" maradt. A magyar országgyűlés azonban — elmaradása miatt 1849. március 26-án törölte tagjai sorából. 1848-49 után Niczky nem játszott komolyabb politikai szerepet. 1862. április 7-én, Nicken, 56 éves korában érte a halál. Itt közölt hivatalos iratai fontos adatokkal szolgálnak a forradalom és szabadságharc Sopron megyei és országos történetéhez. Az iratokat az. eredeti hangzásalak megtartásával, de a jelenlegi helyesírás szabályai szerint közöltük. A rövidítéseket szögletes zárójelben oldottuk fel. A jelentésekben előforduló neveket mindig úgy írtuk, ahogy az illető maga írta a nevét. Az iratokból általában elhagytuk a címzést, a megszólítást, a dátumot és az aláírást. Kivételt csupán akkor tettünk, ha valamilyen információs értékük volt az irat felzetén feltüntetett adaton kívül; illetve ha a levélen utóirat is található. 1 ' Rövidítések jegyzéke Csány-ir = MOL H 103. Csány László kormánybiztos iratai IBA MOL Csány-ir - Iktatott beadványok HM ált. ir. = MOL H 75. Hadügyminisztérium. Altalános iratok KLI = MOL Csány-ir. Komáromban lefoglalt iratok KPA = MOL H 2. Kossuth Polizei Akten MOL = Magyar Országos Levéltár (Budapest) OHB = MOL H 2. Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány, Kormányzóelnökség iratai ONőHt = MOL H 92. Az Országos Nemzetőrségi Haditanács általános iratai