Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Házi Jenő élete és munkássága — Kéziratos műveiből - Varga Imréné: Házi Jenő hagyatéka a Soproni Levéltárban
Jenő leveleit két példányban írta, ahol lehetséges volt az Ő kimenő (itt másodlati) levelét és a rá érkezett választ egybetartozó egységként tartottuk. Majd kéziratai következnek abc rendben. Az iratanyag végére került a közéletben betöltött szerepére vonatkozó iratok. Az iratanyag mennyisége: 4 fm. Raktári jegyzék alapján az özvegy engedélyével kutatható. Levelezéséből megtudhatjuk, hogy kivette részét az 1921 -es népszavazás, az 1941 .évi népszámlálás alkalmával. Nemtetszését nyilvánította a zsidók deportálásával szemben. Az előbbi tényt bizonyítja Házi Jenő Horváth Ferenchez Sopron országgyűlési képviselőjéhez intézett levele. (1944. júl. 4.) és a mellékelt féljegyzése is. (lásd függelék) Ullein Reviczky Antallal folytatott levelezéséből kitűnik, hogy állásügyben kéréssel hozzá fordulóknak készségesen segített, (pl. Szarka Géza leányának) Világi és egyházi (kat. konvent elnöke 1943-1949) tisztségviselése mellett szívesen áldozott karitatív célokra is, pl. 1926-ban nemeslelkű adományával az árvaházi gyerekek csizmával való ellátását tette lehetővé. Állásában becsülettel helyt állt és egész munkássága a történelmi igazság kinyomozását szolgálta. Levéltári működése során mintaszerűen teljesítette kötelességét, „levéltárát" országoshírűvé tette. XIV/98. Dr. Házi Jenő főlevéltáros iratai 1892-1986 1. tétel Házi Jenő személyével kapcsolatos iratok a.) Házi Jenő személyes iratai Önéletrajza (1917. ápr. 21., 1940.jan. 12.) Keresztlevele Nagykorúsítás! határozat 1913 Magyar állampolgárságának kérelme 1924 Iskolai bizonyítványai (elemi iskolai, gimnáziumi, érettségi bizonyítványa, leckekönyvei) Ösztöndíj kérelme 1914/15. Szakvizsga bizonyítványai levél tár kezelői 1917 levéltári fogalmazói 1917 Érettségi tételei Naplói 1914. jún. 28-1920. júl. 1. 1944. okt. 15-1950. jún. 25. Oltási bizonyítványai (1900-1907)