Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Bariska István: Locsmand mezőváros XVI. századi kísérlete a pallosjog megszerzésére

A harmadik kérdéscsoport magával a keresett pallosjoggal: (Landgericht) foglalkozott. Erre a fogalomra érdekes módon Deuchner többször is a 'Gegentrecht', továbbá 'Recht der gegent' kifejezéseket használta. Tulajdonképpen a 'Landgericht' szinonimájaként. A hosszabb ideje itt élő városbíró ugyanis tisztában volt azzal, hogy az alsóausztriai szó használatban egyértelmű 'Landgericht' a magyarországi viszonyok között félreértésre ad okot. Amikor példának okáért az uradalom (Herrschaft) helyett 'die gantze gegent' kifejezést használta, voltaképpen nem az uradalmat, hanem azt a kerületet (Bannbezirk) értette rajta, ahol a szóban forgó pallosjog (Landgericht, Hochgericht, iurisdictio maior, Blutbann) érvényesült. Ennek sem kellett egységes, összefüggő területnek lennie, aminthogy a kőszegi sem volt az. Sőt, ha egy helységben egy idegen birtoktest ékelődött be, ott már az adott birtokrész birtokosa gyakorolta a pallosjogot, ha arra felhatalmazása volt. A locsmándi pallosjogra vonatkozó kérdések arra is kíváncsiak voltak, hogy a tanúk ismertek-e olyan helységeket, amelyek elfogadták a locsmándi gyakorlatot. Feleletet vártak arra is, hogy vajon megtörtént-e az odaítélt jogosítvány kihirdetése (ausruffen). Ha igen, volt-e erről tudomása Bécsnek, Kőszegnek vagy bármely más helységnek? Ezzel volt összefüggésbe hozható az is, hogy Locsmándot több támadás is érte eme bírósága miatt (vmb solches gericht). De nem lehetett tisztán látni abban sem, hogy miért volt a kerületnek szüksége erre a külön bíróságra (sonderliches Gericht) és hogy volt-e lehetőség a fellebbezésre. Egyáltalán még az is felmerült, hogy a locsmándi bíró nem tudta igazolni, hogy a 'Pan-vnd Acht' felhatalmazással rendelkezett-e. S hogy a locsmándi tanácsban helyet foglaló hat esküdttel (geschworne) lehetett-e vérbíróságot tartani (vber blut richten kommen) és törvény szerinti végrehajtást (Vrtl billich exequirt) eszközölni. Végül a kérdések negyedik csoportja a tényleges gyakorlatot és az eseti ügyeket elemezte. Azt, hogy rendelkezett-e a szükséges kellékekkel, így pellengérrel (Pranger), a községen kívül kivégzőhellyel (ausserhalben das Hochgericht) és börtönnel. Bizonyítandó volt a foglyok kiadatásának urbáriumban is rögzített rendje, tartásuk költségei, a falvak által fizetett hozzájárulás mikéntje és a Choron alatt foganatosított gyakorlat. De be kellett számolni arról is, hogy a Locsmándon hozott ítéletek és végrehajtásuk alapját mi képezte. Választ kellett a tanúknak arra is adni, hogy néhány egyedi esetben mi volt az ítélet Locsmándon vagy éppen miért maradt el annak végrehajtása. De választ keresett a kőszegi jegyző arra is, hogy kik és miért döntötték le a Locsmándon felállított akasztófát (Galgen). Mert az, hogy állt a községben akasztófa, arra még dűlőnév is emlékeztet. Dauchner kérdéseiből tartalmilag teljeskörű képalakulhatott volna ki az egész ügyről, de azért e túlméretezett kérdéssornak csak egy körére terjed t ki a tényleges tanúvallomás, így a jogok adományozásától kezdve az adományozott jogállásán és a vélt jogok gyakorlásán át az eseti ügyek elemzéséig nem minden kérdésre tudtak választ adni a meghívottak. A kőszegi jegyző tévedett, amikor azt hitte, hogy a locsmándi ügy kizárólag a problémák érdemi mérlegelésén múlik. A kormányszék jobbára az összeugrasztott felek és az általuk állított tanúk nyilatkozataira volt kíváncsi. Nem mintha mellőzte volna az érveket, a felek pro és kontra-nyilatkozatait. Azt azonban fenntartotta magának, hogy az uralko-