Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Bariska István: Locsmand mezőváros XVI. századi kísérlete a pallosjog megszerzésére

Másik érve is volt Kőszegnek arra nézve, hogy ezekkel a szabadalmakkal Locsmand nem rendelkezhetett. Ez pedig úgy hangzott, hogy tekintettel arra, hogy Locsmand nem is város, de nem is mezőváros, hanem csak egy falu (Diweill aber Lutzmanspurg nur allain ein dorf, weder Statt, noch Marckht), sem az általa említett szabadalmakkal, sem pedig pallosjoggal (Hochgericht) nem rendelkezhetett. Kétségtelen, hogy a 16. századi urbáriumok úrbéres helységként tüntetik fel Locsmándot. Egy 1537-ben készült urbáriumkivonatban, amelyet Jurisics idejében állítottak fel ugyanebben az esztendőben (inn den Abschrifften des Alten Vrbars so Auffgericht worden Inn 1537-sten Jar), szó szerint ez áll Locsmándra: „Leutzmanspurg, Inn Disem Dorff sein vierthalb vnd funff zig ganz Hoff". Természetesen egy helység úrbéres mivoltából még nem következett a faluvá minősítés. A státuszharcokban pedig gyakran lehet találni olyan helységeket, amelyek tudatosan tartották ébren a használattal a korábbi magasabb jogállást. Ez mindvégig érvényesül Locsmand magatartásában. Egyben arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a kormányszéki leiratokban a főhatóság mindvégig 'Markt' megjelölést használ Locsmándra. Àzaz feltételezi, hogy Locsmand valóban rendelkezett a mezőváros szabadalmak néhány fontos elemével. A kőszegi álláspont azonban éppen ezeknek a szabadalmaknak a létezését vonta kétségbe. Kereste annak okát, hogy ha igaz az, hogy 1532-ben pusztult el minden locsmándi privilégium, akkor miért csak ötvenkét évvel később intézkedett Locsmand annak visszaszerzésére. Kőszeg szerint az a körülmény, hogy ezeket sem a király könyvben, sem az urbáriumban nem lehet megtalálni, maga is igazolja, hogy sohasem léteztek. Franz von Schönaich bárót pedig egyenesen be is csapták (mit vngrundt beredt worden) és utólag kért elnézést ezért. Hogy ezekre a kérdésekre, továbbá az egész locsmándi kérdésfelvetésre valamiféle választ adhassunk, előbb fel kell tárnunk azt a Dauchner-féle 'Fragstück'-kérdéssort, amelynek nyolcadik cikkelyét már elemeztük. Arra persze itt nincs mód, hogy az összesen 20 cikkelyből és 99 kérdésből álló csomagot részletező módon feltárjuk. A tanúknak sem tették fel valamennyit. De egyfajta csoportosítással talán sikerül érzékeltetni a locsmándi pallosjogügy összetett voltát. A kérdések egyik csoportja újfent a szabadalmakat részletezte. Azok megyei bevezetését, urbáriumban való rögzítését, zavartalan birtoklását. Dauchner szerint éppen ez okozta a legtöbb konfliktust más helységekkel is, mert Locsmand nem tudta igazolni szabadalmait. Emiatt támadt vita a várossal, a vár birtokosaival, sőt a pöseiekkel is. A szembeállítások másik csoportja Locsmand rendi státuszát firtatta. Azt, amit a mezőváros és falu jogállással kapcsolatosan már említettünk. Ennek kapcsán arra is kíváncsi volt a kőszegi városbíró, hogy Locsmándnak vajon csak búcsújoga (Kirchag) vagy országos vásártartási joga is (Jarmärkt) volt-e. Ez utóbbi esetben ugyanis magasabb státuszú, jogállású helységnek minősült. De ha a locsmándi bírónak a többi úrbéres faluhoz hasonlóan a várúr előtt kellelt esküt tennie, az kétségbe vonta volna a mezővárosi szabadalmakat, a tartományi pallosjog (Landgerichtfreyheiten) szabadalmait. Kíváncsi volt ezért a kérdések összeállítója arra, hogy mit szólnak ahhoz a tanúk, hogy Locsmand mindkét újabb keletű urbáriumban úrbéres faluként szerepelt.