Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Szende Katalin: A nők szerepe a kézműiparban a késő középkorban a soproni és a pozsonyi végrendeletek tükrében
a rokonai közt. A gyóntatok szintén fontos szerepet játszottak a nők életében, és végakaratuk kinyilvánításakor is sokszor jelen voltak. Végül, de nem utolsósorban a papok is szívesen alkalmazták a kézművesek nőrokonait háztartásuk vezetésére. Martinus Neitl plebanus et canonicus, 1462. (PT. 104v-105,v) „.. .lego amice mee Dorothée tixori piscatoris tectum meum melius..." III. Általános tanulságok és a nyugat-magyarországi városok jellegzetességei A végrendeletek áttekintésének egyik célja az volt, hogy bemutassuk, milyen jellegű kérdéseket lehet segítségükkel megválaszolni. Ezek a kérdések nemcsak arra vonatkozhatnak, hogy hogyan vettek részt a nők a kézműves mesterek munkájában, hanem társadalmi kapcsolataikra, háztartásuk szerkezetére, mindennapi életükre is. Áttekintésünk végén megerősíthetjük azt a nyugat-európai városok vizsgálata során levont következtetést, hogy csak az adott városban legjövedelmezőbb iparágakban volt lehetséges, hogy férjes asszonyok önállóan folytassanak valamely mesterséget, ill. a kézművesek özvegyei sikeresen tevékenykedjenek mint független családfők, tehát amikor a termékeik iránti kereslet biztosítani tudta a megélhetésüket. 27 * A középkori Sopronban és Pozsonyban ezek közé elsősorban a mészárosok, valamint a bőrök és szőrmék feldolgozásával kapcsolatos mesterségek (tímárok, szűcsök) tartoztak, akik általában termékeik távolsági kereskedelmébe is bekapcsolódtak, és akik jóval az átlag felett adóztak. Budán is ezeknek a mesterségeknek a képviselői vettek részt legnagyobb számban a város vezetésében a 15. századtól. 8 * Az adójegyzékek segítségével szintén megállapíthatjuk, hogy a fent említett mesterségek esetében a férj halála után feleségeik sokszor hqsszú évekig özvegyi sorban maradtak. Hasonlóképpen a budai német mészárosoknál a céhhez tartozó özvegyeknek több mint a fele egy évnél tovább vitte férje halála után az ipart, sőt néhányan közülük 17-18 évig is. 29) Ezzel szemben az átlagos vagyonú özvegyek gyorsan újraházasodtak. Ez a tendencia egész Európára érvényes volt: azon mesterek özvegyei, akik tovább folytatták a mesterséget a céhen belül, általában a tagságnak mindössze 2-5%-át tették ki. Az, hogy soproni és pozsonyi forrásaink nem említenek egyetlen olyan nőt sem, aki nem férje vagy korábban elhunyt házastársa révén foglalkozott valamely kézműves mesterséggel, nem a véletlen műve. Azzal magyarázható, hogy ezekben a városokban nem volt egyetlen tőkeerős, exportra termelő iparág sem. A városok kis mérete miatt (kb. 3000, ill. 5000 lakos a vizsgált időszakban) a luxusiparoknak nem volt elégséges piaca, míg a textilipari mesterségeket a nyugati termékek beáramlása vetette vissza. Az 1402-ben mindkét város számára biztosított árumegállító jog a helybeli kereskedők javát szolgálta, de negatív következményekkel járt az exportképes iparágak fejlődésére. 1 * Ehelyett a gazdaságnak az az ága, amelybe a polgárok a tőkéjüket fektették, és a vagyonukat felhalmozták, a szőlőművelés volt. A szőlőbirtokok lŐkeképző és -befektető funkcióját mutatja az ezek vételéről és eladásáról fennmaradt nagyszámú feljegyzés, ill. az a tény, hogy ezek a bordézsmajegyzékek alapján is igen gyakran cseréltek gazdát. 32 * Ezeknek a városoknak, különösen Sopronnak századunk elejéig a bor volt a legfontosabb exportcikke.
