Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Házi Jenő élete és munkássága — Kéziratos műveiből - Házi Jenő: Kiegészítések a soproni patikák hőskorához (Dr. Nikolics Károly előszavával)

akire viszont édesatyja, amikor 1594-ben végrendeletét megírja, 400 tallért és 4 db szőlőcskét hagyományoz a Böltespaumgarten dűlőben és csupán annyit tud róla, hogy Nagyváradon lakik. Sopron és Nagyvárad között a távolság abban az időben nagyobb volt, mint napjainkban az Északi és a Déli Sark között, mert közbeesett a török hódoltsági terület, és akinek az élete kedves volt, az a lábát ugyan nem tette be oda. így hát aki Sopronból Nagyváradra kívánt utazni, az a nyugati határszélen felment egészen Liptóig, és onnét ereszkedett le Kassán, Tiszafüreden és Debrecenen át Nagyváradra. Mire Zwickl Orbán végrendeletének híre a benne foglalt gazdag örökséggel együtt eljutott Nagyváradra, akkorra Zwickl Mihály már halott volt, és mire ismét ez a hír visszajutott Sopronba és a Pozsonyban élő rokonokhoz, kik az örökségért jelentkeztek, bizony 1602-öt írtak már, és ekkor olvassuk a tanácsjegyzőkönyvben, hogy Zwickl Mihály patikus volt, véleményem szerint Nagyvárad első patikusa lehetett. (Tjkv.98.) Az elmondottak szerint a legrégebbi időre vonatkozólag egészen 1620-ig 4 soproni patikusnak nevét sikerült pótlólag kiemelnünk az ismeretlenség homályából és ezek: Sixtus 1495-ből, a legrégebbi patikus Sopronban, aztán Peer Sebestyén az 1595-1598. közti évekből, majd Henckhe Péter, aki 1600-1601. években legalább egy éven át működött ettől a foglalkozástól eltiltott Haindl Zakariás helyett, és végül Heringshauser Pál az 1603-1609. közti évekből, a legrégebbinek ismert soproni születésű Stainpeck Ferenc patikus mellé pedig 1594-ből odasorolhatjuk Zwickl Mihályt is az egykorú írások bizonysága szerint. Megtudtuk végül azt is, hogy a patikusságot sohasem tekintették mesterségnek, hanem mindig művészetnek, és így nem csodálkozhatunk azon, hogy már 1604-ben a recept elkészítésére ezt a kifejezést használták - recept componieren, azaz ahogyan a zeneköltő a fejében fel-felötlő dallamokat megkomponálja, és a kották segítségével megrögzíti, a patikus is az orvosságot úgy komponál ja össze, és adja oda a megrendelőnek. Azt hiszem, sikerült eléggé bebizonyítanunk azt is, hogy mennyire évszázados hagyománya van ennek a szólás-mondásnak is: hogy olyan méregdrága, mint a patika, mert 1595-től kezdve ezt a panaszt állandóan halljuk szinte évről-évre megismételve. Éppen ezért nagy becse is volt azokban az időkben az orvosságnak, és nem ön töt ték ki az udvarra, ha folyadék volt, és nem dobták ki az ablakon, ha szilárd halmazállapotú volt, hanem ha már nem volt rá szükség ott, ahol azt megvették, a jó szomszédasszonyok gondoskodtak arról, hogy máshol azt elfogyasszák. Befejezésül 1610-ből hadd idézzem azt a latin mondást, hogy mit kívántak meg egy ideálisan jól elkészített orvosságtól, hogy az miként csináltassék meg: "fideli praeparatione medicamentorum et prudenti curatione medicorum", azaz hűségesen legyen az elkészítve az orvos bölcs gondoskodása mellett. Az 1620-at követő évekből még a XVII. századból a Soproni Városi Levéltár annyi anyagot őriz a patikusokra vonatkozólag, hogy azok megítélésem szerint egy kötetet kitennének. A Soproni Gyógyszerészek Egyesületének egyik legszebb feladatának kell, hogy azt tekintse, hogy ezeket az. adatokat felkutassa, lemásolja és közkinccsé tegye, mely fontos munkához sok sikert és eredményt kívánok.