Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
égisze alatt. A Sopronra vonatkozó osztrák területegyesítő tanok nagyobb része is a német külpolitika függvényeként kezelte a kérdést. Hasonló értelmű elképzelések nemcsak Burgenlandban, hanem a határ magyar oldalának germanofil köreiben is születtek. Nyugat-Magyarországon is lábra kaptak olyan hírek, amelyek szerint a németek fogják a város és környéke átcsatolását (Ausztriához) végrehajtani. Erre azonban csak azt követően kerülhet sor - terjesztették bizalmasan - hogy a francia csapatok távoznak Németországból. 266 A versailles-i békerendszer leglényegesebb eleme az egykori Német Császárság birodalmi pozíciójának megvonása volt. Ennek részeként megszüntették az általános hadkötelezettséget, a hivatásos hadsereg létszámát pedig százezer főben határozták meg. A katonai meggyengítés mellett az állam területének egyhetedét, lakosságának tizedrészét szakították le, és gazdasági szankciókat vezettek be vele szemben. 267 A győztesek - elsősorban a franciák - törekvései ellenére azonban Németország változatlanul rendelkezett mindazokkal az eszközökkel (hatalmas államterület, jelentős lakosság, a válságjelenségek ellenére óriási gazdasági potenciál), melyek segítségével újra az európai hatalmi rendszer fontos elemévé válhatott. Az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország kiesésével ráadásul csak idő kérdése volt, hogy a korábbinál is komolyabb szerepet töltsön be Közép-Kelet Európa térségében, így paradox módon az első világháború nyertese legyen. 268 Az 1920-as évek elejére azonban drasztikusan leszűkült Németország külpolitikai akciórádiusza. Gustav Stresemann külügyminisztersége idején ráadásul a Dunavölgyi államok szűk mozgástéren belül is csak csekély szerepet játszottak. A rájuk irányuló figyelmet elterelte a nyugati kapcsolatok iránti érdeklődés. 269 A Weimari Köztársaságból átszűrődő - témánkat közvetlenebbül érintő - hatások is inkább csak az évtized közepétől erősödtek föl, hogy azután az 1930-as években elemi erővel törjenek utat maguknak. E folyamatok mögött nagyrészt a német-osztrák egyesülés szándéka húzódott meg. 1919-ben Bécsnek és Berlinnek is kényszerűen tudomásul kellett vennie az Anschluss tilalmát. A versailles-i békeszerződés után elsősorban a jóvátétellel, a katonai klauzulákkal és a területi veszteségekkel kapcsolatos problémák álltak a német külpolitika homlokterében. A gazdaság dezorganizációja, a növekvő infláció és munkanélküliség pedig belpolitikai válságot idézett elő. Németország számára csak a Ruhr-vidék 1923-as francia megszállását követően, a Dawes-terv révén bekövetkező pénzügyi szanálás után nyílt meg a felemelkedés perspektívája. Ekkor kapott nagyobb hangsúlyt a Német-Ausztriával való egyesülés is a német politikai gondolkodásban. 270 Fontos megjegyezni, hogy a Weimari Köztársaság gyakori kormányváltásai közepette a húszas években a külpolitika irányítását viszonylagos folyamatosság jellemezte. Ennek lényeges személyi feltétele volt, hogy a külügyminisztérium élén 1923-tól 1929-ig a néppárti Gustav Stresemann állt, államtitkára pedig mindvégig Carl v. Schubert volt. 271 Stresemann 1925 januárjában kifejtette, hogy Németország célja olyan birodalom megvalósítása, melynek politikai határai magukba foglalják Közép-Európa mindazon zárt német településterületeinek lakosságállományát, melyek a birodalomhoz kívánnak tartozni. A német külügyek irányítója egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az Anschluss nemcsak előnyökkel, hanem számottevő hátránnyal is járna Németország számára. (Stresemann a katolikus 266 MOL, ME, K 28, 8. t. 1923-M-2166 379. 923. 267 A pénzügyi korlátozások mellett előírták a német széntermelés hatvan százalékának elszállítását tíz éven keresztül, valamint a kereskedelmi flotta küencven százalékának és szinte az összes modern mozdony elkobzását. Németh 1994. 6. o. 268 Vö. Pritz 2002. 7. o. 269 Euer Ferenc: Németország Duna-völgyi politikája 1920-1938. In Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Budapest, 2002. Teleki László Alapítvány, 37. o. 2,0 Hillgruber, Andreas: Das Anschlussproblem (1918-1945) - aus deutscher Sicht. In Deutschland und Österreich. Ein bilaterales Geschichtsbuch. Jugend und Volk. Wien, s. a. München. 163. o. 271 Fejes Judit: Magyar-német kapcsolatok 1928-1932. Budapest, 1981, Akadémiai Kiadó, 14. o.
